2014. augusztus 6., szerda

Tizenhatodik fejezet

Egész este csak forgolódtam az ágyamban, és azon kattogott az agyam, amit Rori mondott. „Ha elkapnának, mert rájöttek arra, hogy milyen is vagyok, és ha nem tudnak meg törni, akkor keresnek egy olyan pontot, ahol gyenge vagyok. Nem akarom, hogy Blaise legyen az a pont.”
Rájöttem arra, hogy igaza van. Mikor kiejtette ezeket a szavakat a száján, mintha valami hirtelen a helyére pattant volna bennem. Megértettem, hogy miért nem viselkedek őrült szerelmes tiniként. Mert tudat alatt én is ezt gondoltam. Már a nyáron sejtettem, hogy valami nem működik bennem, de nem értettem, hogy mi az. Most már értem. Tudat alatt elnyomtam az érzelmeimet, hogy megvédjem magam, és azokat, akiket szeretek. Ezért nem viselkedek Rorival úgy, mint egy rendes, normális barátnő. Mert félek attól, hogy veszélybe sodrom. És ezért nem mutatom ki Draco felé, hogy mit érzek. Féltem őket.
Másnap reggel, olyan gyorsan és éberen pattantam ki az ágyból, mintha végig aludtam volna az estét. Elhatároztam, hogy megkeresem Dracot, és megmondom neki, hogy szeretem. Azonban ez előtt még valamit meg kellett tennem. Elindultam megkeresni Rorit, akit a klubhelyiségben találtam meg.
- Szia. – ültem le mellé. – Mi van Zambini-vel?
Tegnap este ott hagytuk őket, hogy meg tudják beszélni a dolgokat, engem meg furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mi történhetett.
- Szia. – mosolygott rám szomorúan. – Megbeszéltük a dolgot, de így nem járunk, nem akarom bajba sodorni. Az ő családja is Tudjukki mellett áll, de ha apám meg tudja, hogy járunk, nem tudom, hogy mit fog tenni. Nem akarom megkockáztatni. De még mindig barátunk vagyunk. Azt mondta, hogy ki fog tartani mellettem még akkor is, ha én már nem szeretem.
Elmosolyodtam, mert ez hirtelen olyan romantikusnak tűnt.
- Szóval szereted? – kíváncsiskodtam.
- Igen. – mondta, miközben olyan piros lett, mint a paradicsom.
- Mióta? – faggattam.
- Már egy ideje.
Elővettem a lehető legcsúnyább nézésemet, és azzal méregettem.
- Ne keljen mindent harapófogóval kihúzni belőled! – szóltam rá.
- Mióta vagy te ilyen érdeklődő? – kérdezte meglepetten.
- Mióta elhatároztam, hogy ideje ki mutatnom a világnak, hogy mit érzek. A fenébe a titkolózással. Rájöttem, hogy ha elrejtem az érzéseimet, teljesen elhidegülnek mellettem az emberek. Régebben te és én annyit beszélgetünk minden lányos dologról, most meg semmi. Vissza akarom hozni a régi, szép időt, szóval mesélj!
Egy kis ideig furcsállva nézett rám, majd elmosolyodott, és elkezdett mesélni.
- Emlékszel úgy arra, amikor elsőbe belém szeretett? Akkor utáltam. Könyörgöm tizenegy éves voltam! A tizenegy évesek az ilyentől úgy irtóznak, mint a hal a levegőtől, vagy mint… nem tudok több hasonlatot, na, mindegy. Évről évre egyre erőszakosabb lett, és ez nekem megtetszett. Vagyis hát inkább az tetszett meg, hogy ilyen kitartó. Manapság nehéz olyan fiút találni, aki hosszú éveken át szerelmes egy lányban, de a lány utálja, de azért ő mégis kitart mellette. Nos, én behódoltam neki. Beleszerettem.
Úgy mosolyogtam, mint a tejbe tök. Hirtelen nem értettem, hogy miért nem beszéltem eddig ilyenekről Rorival.
- És hogyan jöttetek össze? – faggattam tovább. – Mert, hogy azt se mesélted el.
- A nyáron a mostoha szüleim lehívták hozzánk úgy, hogy nem is tudtam róla. Az ő szülei elmentek Hawaiira, őt meg egyedül hagyták otthon. Most már tudom, hogy először ő írt anyámnak, és rólam érdeklődött, mert nekem, nem mert írni. Először nagyon kiakadtam, aztán mikor lehiggadtam, rájöttem, hogy milyen aranyos is valójában. Amíg ott volt sokat segített anyámnak és apámnak is. Egy hét kellett hozzá, míg félre tettem az aggályaimat, és mertem vele beszélni rendesen. Aztán a végére, annyira összemelegedtünk, hogy megcsókoltam. Érted?! Én őt! – elkezdett nevetni, mintha ez olyan abszurd lenne.
Még egy kis ideig beszélgettünk, aztán lassan mindenki felébredt, és elkezdtek szállingózni a Nagyterem felé. Amint megláttam Dracot, felugrottam, és oda mentem hozzá Rorinak már elmeséltem mindent vele kapcsolatban, így nem kellett magyarázkodnom.
- Beszélhetnénk? – a hangom remegett az izgatottságtól és a félelemtől.
A torkomban egy hatalmas gombóc nehezítette a nyelést, és olyan hangosan hallottam a szívem dobogását, mintha a fülem mellett lenne közvetlen.
- Jól vagy? – kérdezett vissza, miközben az arcomat vizsgálta.
Kikényszerítettem magamból egy mosolyt válaszképpen, és elkezdtem magam után húzni. Megkerestem a lehető legközelebbi termet, és bementünk oda.
- Mi a helyzet? – kérdezte és nekidőlt egy padnak.
Nem is tudtam, hogy ez ilyen nehéz lesz. Azt gondoltam, hogy majd simán kibököm, aztán lesz, ami lesz, de most meg se bírtam szólalni.
- Elisa! – mondta Draco. – Jól vagy?
- Nem! – akadtam ki, amitől egy kicsit meglepődött. – Egész este azon gondolkoztam, amit Rori mondott, hogy miért szakított Zambinivel. Rájöttem, hogy tudat alatt én is ezt csináltam egész eddig. Eltitkoltam az érzéseimet, csak hogy megvédjem azokat, akiket szeretek, csak hogy ez engem boldogtalanná tesz.
Vártam, hogy mondjon valamit, de mikor nem tette, elbizonytalanodtam. Belenéztem a szemébe, hogy ki tudjak olvasni belőle valamilyen reakciót, de nem jártam sikerrel. Ekkor oda mentem hozzá, és megöleltem. Először egy kicsit mereven állt, de visszaölelt. Boldogság telepedett a lelkemre, amiért nem taszított el magától.
- Én… én azt hiszem, hogy szeretlek. – motyogtam.
Pár pillanat múlva ő is megszólalt.
- Csak azt hiszed? – volt a hangjában valami, amitől elhúzódtam tőle, de nem mertem a szemébe nézni.
- Tudom. – mosolyogtam. – Ez nekem új. Még soha nem voltam szerelmes senkibe. Szeretni se szerettem szinte senkit. Kivéve talán egy kicsit Narcissa nénit.
Mikor nem mondott semmit, hátrébb léptem, és elkezdtem hátrálni az ajtó felé, hogy eltűnjek onnan. Nagyon-nagyon gyorsan.
- Elisa! – szólalt meg Draco, mikor elértem az ajtóig.
Megálltam, és végre ránéztem. Mosolygott. Ez a mosoly nem volt gúnyos, vagy lenéző. Inkább boldog. Pár lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot, és magához ölelt.
- Ez most mit jelent? – kérdeztem bizonytalanul.
- Azt, hogy én is szeretlek. – adott egy puszit a fejem tetejére.
- Tényleg? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Igen. – nevetett. – Miért olyan nehéz ezt elhinni?
- Hát. Csak mert engem eddig nem szeretett senki. – suttogtam.
Megfogta a kezem, és oda húzott egy székhez. Leült rá, engem meg az ölébe ültetett. Boldogan dőltem neki.
- Tévedsz. – mondta, miközben megnyugtatóan simogatta az oldalamat. – Mindenki szeret téged, csak nem merik kimutatni, mert félnek tőled.
- Már miért félnének? – nem értettem az egészet.
- Mert van egy fajta felsőbbrendű kisugárzásod, amitől félnek.
- Nincs is! – ellenkeztem.
Nem válaszolt, csak adott egy puszit az arcomra.

A karácsonyom végtelenül unalmasan telt. Draco és Rori haza utaztak, így egyedül maradtam. Volt még pár Mardekáros, akik szintén az iskolába maradtak, de ők, amint megláttak, elmenekültek, vagy úgy tettek, mintha nem vettek volna észre. Így hát a legtöbb időt a könyvtárban töltöttem, ahol megcsináltam az elmaradt leckéimet, valamint előre tanultam, amitől úgy éreztem magam, mintha valami olcsó Hermione utánzat lennék.
Szenteste én is, mint a többi ottmaradt diák, lementem a Nagyterembe, hogy a többiekkel lehessek. Kellett egy kis változatosság.
- Szia Elisa! – köszönt nekem egy réveteg hang a hátam mögül.
Mikor megfordultam, megláttam Lunát. Egy karácsonyfa alakú szoknya, volt rajta, amin igazi karácsonyfadíszek lógtak. Egy kalap volt a fején, ami nagyban hasonlított a szoknyához, csak annyi volt a különbség, hogy a kalap villogott.
- Szia, Luna! Jól nézel ki. – dicsértem meg, mert amúgy tetszett az összeállítás. Nagyon ötletes és egyedi volt. Pont, mint az, aki viselte.
- Köszönöm. – mosolygott. – Nem szeretnél oda ülni hozzám. Úgy látom te is egyedül vagy.
- Oké. – mondtam hálásan, majd követtem a Hollóhátasok asztalához.
Pár diák, Luna házából furán nézett rám, mikor megláttak, de nem mertek szólni egy szót sem. Azt nem tiltja a szabály, hogy átüljünk másik asztalhoz. Meg egyébként sem érdekel, hogy mit gondolnak. Mikor megjelentek az asztalon a finomabbnál-finomabb ételek, neki estem, miközben beszélgettem Lunával.
- Hogy-hogy a suliban maradtál?
- Apának el kellett mennie a nagyihoz, mert beteg lett. A nagyi meg nem éppen emberbarát. Ezért apa azt mondta, hogy maradjak csak itt. Őt is csak azért viseli el a nagyi, mert a fia.
- Ez érdekes. – mondtam. – Nekem nincsenek nagyszüleim. Vagyis hát nem tudok róla, hogy lennének. Nekem csak egy gonosz anyám van, egy halott apám, egy őrül nagybátyám, egy rideg nagynéném és egy normális unokatestvérem.
- Akkor meg se kérdezem, hogy te miért maradtál itt. – nevetett.
Sokáig beszélgettünk még Lunával. Mi voltunk az utolsók, akik elhagyták a Nagytermet.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sziasztok! :)
Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Puszi, Karool

6 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Huhh... fogalmam sincs mit írhatnék. Ha jól gondolom ez a rész leginkább egy átvezető rész, hogy felvezesse azt, ami még ezután jön. (Ezt most jól megfogalmaztam XD ) A lényeg, amit ezzel ki akartam fejezni, hogy gondolom nem véletlenül lett megemlítve ismét ez a "szeretteddel fenyegetőzés" dolog és gondolom (szóismétlés 4ever) még abból is kihozol majd valami váratlan dolgot, hogy Elisa meg Luna barátok, bár azért nagyon remélem, hogy nem öleted meg szegény Lunát Elisa anyjával (most csak ez jutott eszembe lehetőség ként, kérlek nézd el nekem, nem sok fantáziám maradt így estére...).
    Elisa és Draco összejött (bár nem mondták ki, csak, hogy kölcsönös a vonzalom), aminek persze nagyon örülök, igaz én még el tudtam volna viselni, ha szenvednek egy kicsit *gonoszvagyok*. :) Kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz velük kezdeni, mert abban is biztos vagyok, hogy nem hagyod őket boldogan élni, amíg meg nem...
    Végül, ha megengeded szeretnék adni egy tanácsot, mégpedig a kritikákhoz való hozzáállásról. Úgy vettem észre, hogy nagyon jól fogadod a kritikákat és ezt így is kell, mert amíg valaki azért ír neked kritikát, mert segíteni szeretne, addig nem gondolom és szerintem te sem, hogy meg kéne sértődni. De a lényeg az, hogy oké, hogy megfogadsz tanácsokat, de egy tanácsot sose fogadj meg, mégpedig azt, ha valaki olyat ír, hogy ezt ne így írd, azt ne úgy, mert pont attól egyedi és tiéd ez a történet, hogy te találod ki, hogy mi történjen benne és hogyan. Ha elkezdenél azért beleírni dolgokat, mert mások úgy akarják, akkor előbb utóbb elmenne a kedved az írástól és az nem egy kellemes érzés, amikor már csak muszájból írsz (hidd el én tudom).
    Na de elég is volt szerintem ebből a komolyságból. :) Amit fentebb írtam, nem sértésnek szántam (nem csak feléd, más felé sem), csak egy megjegyzés, amit aki akar figyelmen kívül hagy. :)
    Várom a következő részt!! :D
    Angi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ahhoz képest, hogy nem tudod, hogy mit írj, jó sokat írtál! Ami nem baj, mert nagyon örülök neki, főleg, hogy eddig csak te írtál! ☻
      Igen, ez egy ilyen átvezető. Nem történt benne semmi "érdekes".
      Nem, Luna nem fog meghalni.
      Köszi a tanácsot, és megfogadom. :) ♥
      Nem sértődtem meg. :D
      Karool

      Törlés
  2. Szia!

    Én nem tudok hosszú véleményeket írni, de ilyen az én stílusom ( a történeteim is ettől rövidek :/).
    Én is csak azt tudom mondani, hogy nagyon megtetszett a történeted. Egyszerűen imádom. Nagyon tetszik ahogy és amit írsz. Így tovább.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon tetszett ez a rész is, őszintén szólva sokkal jobban, mint az előző. :) Igen, ez így nagyon logikus, hogy Elisa miért volt mindenkivel ilyen távolságtartó. Furcsa is volt egy kicsit, hogy milyen távol állnak egymástól Rorival, aki pedig a legjobb barátnője. Most már érthető. Rendkívül sajnálom, hogy Rori meg Zambini nem jöttek újból össze, de természetesen világos, hogy miért nem. Rori meg akarja őt védeni. Elisa reakcióját viszont nem teljesen értem. Rájön, hogy azért ilyen hideg mindenkivel, mert nem akarja őket veszélynek kitenni, és amikor leesik neki, úgy dönt, hogy mindenkivel közöl mindent. Nem az lett volna ésszerű, hogy tovább titkolja az érzelmeit (még ha ez fáj is neki)? A Dracos rész egyébként jó lett, kellően részletes. Azt is remélem, hogy Lunával nagyon jó barátnők lesznek. Én lehet, hogy beletennék egy kis fűszert még, pl. mi lenne, ha Rori utálná Lunát?:) Jó persze, ez csak ötlet, ez a te történeted, te döntsd el, hogy mit akarsz!
    Összességében nagyon jó lett, várom a következő részt. (Bocsi hogy hosszú lett...)
    Puszi:)

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Ez most nagyon jó lett, merem állítani jobb mint az összes többi. Tetszik, hogy több érzelem van benne, és az eredeti történethez képest némi ferdítés. Kevés a gépelési hiba, ami elég nagy dolog, tudom milyen nehéz hibátlanul írni. A következőn kérlek ne sértődj meg, nem akarlak megbántani, csak egy ötlet. Az a gond, hogy kicsit nehéz olvasni, mert zavaró a háttér, és beleolvadnak a betűk. Persze meg lehet oldani, és ez jobban is illik az oldalhoz, mint más.
    Mondom, nem megbántani akarlak, csak egy megjegyzés. Egyébként Malfoyt is megkedveltetted velem, és nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, például Elisa sorsára

    Giger ( Vágy írója )

    VálaszTörlés
  5. fúúúúúú..... ma néztem be a blogodba és nem bírtam abbahagyni az olvasását... egyszerűen CSODÁLATOS :) és hogy Draco-nak úgymond,hogy van egy ilyen kedves aranyos oldala még jobb,ötletes fantasztikus <3 kiváncsi vagyok a folytatásra , hozd gyorsan ,mert már most eléggé a blogod függőjévé váltam
    Lilla

    VálaszTörlés