Tizenkilencedik fejezet

Másnap reggel kiengedték Dracot a gyengélkedőről. Elterjedt a hír, hogy ott töltötte a hétvégét, és vegyült azzal, hogy Harry nem fog játszani a következő kvidics meccsen, mert büntetést kapott. Azonnal beindultak az agyi tevékenységek és mindenki azt találgatta, hogy vajon hogyan függhet össze ez a kettő egymással. Azonban mérföldekre jártak az igazsághoz. Azt hittem, hogy Myrtle majd körbe kiabálja az iskolát, de nem így tett. Gyanítottam, hogy Piton megtiltotta neki. Bár nem tudom, mit tud tenni egy szellemmel, ha megszegi a parancsát, de mindegy.
Sajnos azon a meccsen, amin Harry nem játszhatott, a Griffendél nyert. Ginny nagyszerű fogónak bizonyult, és bár nem tetszett a nyereségük, elmondtam neki, hogy ügyes volt. Először egy kicsit furcsán nézett rám, majd mosolyogva megköszönte, és elsietett a kvidics csapat többi tagja után. Nyílván Harry neki elmondta, hogy mi történt nem rég, ezért nem várt tőlem ennyi kedvességet. De én tudtam, hogy nem ő tehet róla, hogy ilyen idióta barátja van.
A meccs után még egy sajnálatos dolog történt. Harry és Ginny összejöttek, és undorítóan boldognak láttam Harryt. Legszívesebben, amikor megláttam behúztam volna neki még egyet, de nem kockáztattam meg azt, hogy kirúgnak. Nem bírtam elviselni azt, hogy ilyen jó kedve van, miután majdnem megölt egy embert. Hívjatok csak gonosznak, és szadistának, vagy bármi másnak, de megutáltam Harryt. Lehet, hogy ez az érzés majd el fog tűnni, de az is lehet, hogy sohasem.
Elteltek a napok, s mire észbe kaptunk, már június elseje volt. Már épp kezdtem reménykedni, hogy nem fog ebben az évben semmi „különös” és „szokatlan” történni, amikor mégis történt.
Egyik este a klubhelyiségben ültem Rorival, amikor Draco oda állt elém, megfogta a karomat, és felhúzott.
- Gyere. – olyan őrült és elszánt volt az arckifejezése, hogy megijedtem, és önkéntelenül engedelmeskedtem.
Nem értettem, hogy mi a fene folyik itt. Eddig normális viselkedett, most meg hirtelen ez. Félelem telepedett a szívemre, mikor eszembe jutott, hogy mit kellene megtennie. Csak nem? Na, nem! Azt biztos nem! Igaz, most hogy visszagondolok, sokszor csak úgy eltűnt. Remélem nem tett semmi meggondolatlanságot.

Legnagyobb meglepetésemre a Szükség Szobája előtt kötöttünk ki. Draco elengedte a karomat, és elkezdett a fal előtt járkálni, miközben valamit motyogott. Pár pillanat múlva megjelent egy míves ajtó a falban.
- Gyere. – mondta Draco, majd benyitott.
Egy kicsit haboztam, majd beléptem utána. Mikor megfordultam, hogy becsukjam az ajtót, mintha láttam volna egy túlságosan ismerős vörös hajzuhatagot. Olyan gyorsan húztam be a fa ajtót, mintha az életem múlna rajta. Megnyugtattam magam, hogy biztos csak képzelődök, és nem láttam senkit. Megfordultam, hogy megkeresem Dracot. A Szükség Szobája abban a pillanatban jobban hasonlított egy szeméttárolóhoz, mint egy elvarázsolt szobához.  Kacatok hegyei sorakoztak egy más mellett, létre hozva egy szemét labirintust. Azonban ez akkor nem érdekelt, mert megláttam valakit, akinek nem kellett volna ott lennie.
- Anya? – kérdeztem meglepettem, némi félelemmel a hangomban.
- Elisa. – biccentett anyám kimérten.
Olyan érzésem volt, mintha megsértődött volna rám.
- Őt miért hoztad ide? – kérdezte egy ellenszenves alak, amint kifordult az egyik szemét folyosóból.
Felismertem benne Rori apját.
- Mr Dolohov. – húztam ki magam. – Én is örülök magának.
Nyílván nem számított arra, hogy ilyen gyorsan észhez térek, merte meglepődötten nézett rám. Valójában még én se számítottam rá, de mikor eszembe jutott, hogy ha gyengének mutatom magam, akkor az akár a halálomat is okozhatja.
- Azért hoztam, mert segíthet nekünk. – mondta Draco, és oda állt mellém.
Amíg beszéltünk egyre több halálfaló jelent meg.
- Hogyan hoztad ide őket? – kérdeztem kimértem, mindenféle kíváncsiság nélkül a hangomban.
- Találtam egy volt-nincs szekrényt, aminek a testvére a Borgin és Burks-ben van. Csak meg kellett javítanom.
Legszívesebben neki rontottam volna. Hogy tehette ezt? Ezzel nem csak Dumbledore életét sodorta veszélybe, hanem mindenki mást, aki az iskolában tartózkodik. De nem tettem semmit. Nem tehettem. Egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Szép munka volt. – próbáltam a szememmel jelezni, hogy ezért még később számolunk, de láthatólag nem vette az adást.
- Akkor, indulhatunk? – kérdezte Draco.
- Te csak ne mond meg nekünk, hogy mit csináljunk! – sziszegte anyám, mire Draco behúzta a fejét.
Sejtettem, hogy ez lesz. Csak addig volt jó, ameddig bejutatta őket a kastélyba. Anya elindult az ajtó felé, de megelőztem. Mikor kérdőn nézett rám, megmagyaráztam.
- Megnézem tiszta-e a terep!
Épp nyitottam volna ki az ajtót, amikor Draco oda lépett hozzám, és a kezembe nyomott egy zacskót. Nem volt időm megnézni, hogy mi van benne, mert az túl feltűnő lett volna, ezért szimplán kiléptem az ajtón.
Körbe néztem, de elsőre nem láttam semmit. Aztán az egyik szobor mögül kilépett Ron, Neville és Ginny.
- Menjetek innen! – mondtam kétségbeesetten.
Ha kijönnek, és meglátják őket, akkor el fog szabadulni a pokol.
- Miért? – kérdezte Ginnyi, majd közelebb jött hozzám.
Ránéztem a zsákra, és akkor vettem észre, hogy instant sötétségpór van benne. Gondolkodás nélkül belemarkoltam.
- A ti érdeketekben teszem. – mondtam halkan, majd ledobtam a földre, és egy szempillantás alatt olyan sötét lett, mint éjszaka, csak azzal a különbséggel, hogy itt nem világított se a Hold, se a csillagok.
Megfordultam, és tapogatózva kinyitottam az ajtót.
- Tiszta. – mondtam.
- Gyertek utánam. – mondta Draco.
Megragadta a kezem, és magabiztosan elindult. A többiek botladozva követték. Amint kiértünk a sötétségpór hatás körzetéből, kirángattam a kezem, Dracoéból. Még csak az kéne, hogy rájöjjenek, hogy mit érzünk egymás iránt. Nem nézett rám értetlenül, szerintem értette, hogy miért tettem.
- Isten hozott mindenkit újra a Roxfortban! – mondta anyám Dumbledore hangját utánozva, majd felkacagott.
- Nyomás. – mondtam.
Legnagyobb meglepetésemre senki nem háborodott fel, hogy hogyan mertem nekik parancsolgatni, csak szó nélkül jöttek utánam. Na, jó, nem mindenki. Anyám végig kacagta az egész utat, miközben festményeket és szobrokat robbantott fel. A lépteink hangja keveredett a festmények eszeveszett sikoltozásaival, valamint anyám örült vihogásával. A kettő együtt kísértetiesen hatott. Mikor beértünk a nagyterembe, szembe találtuk magunkat a Főnix Rendjével. Azonnal elszabadult a pokol. Előkaptam a pálcámat, és pajzsbűbájokkal védtem ki a felém irányított bűbájokat. Nem támadtam vissza. Mögöttünk megjelent Ron, Neville és Ginny. Ők is rögtön belevetették magukat a harcba. Fél szemmel láttam, amint Draco elfut a csillagvizsgáló torony felé. Gondolkodás nélkül utána siettem. Mikor utolértem, már Dumbledore is ott volt. Pálca nélkül.
- Jó estét Draco! – köszönt neki az igazgató. Engem nem látott meg, mert a sötétben voltam.
- Ki van még itt? – kérdezte idegesen Draco.
- Ezt inkább én kérdezhetem. Egyedül dolgozol?
- Nem vagyok egyedül. Vannak társaim. Halálfalók érkeztek az iskolába.
- No lám. – mondta Dumbledore– Elismerésre méltó teljesítmény. Megtaláltad a módját, hogy bejuttasd őket?
Draco elmondta neki is a szekrényeket, de a hangjában nem volt semmi önbizalom. Főleg akkor nem, amikor Dumbledore arról, beszélt, hogy mit kell neki megtennie. Jobban hasonlított egy félős kis nyuszira, mint egy mérges kígyóra. Elmondta neki, hogy miket tett ebben az évben. Katiet és Ront. Az igazgató többször is felajánlotta, hogy nyugodtan ölje meg, de Draco mindig visszakozott.
- Nem muszáj megtenned. – léptem ki a sötétségből.
Draco összerezzent, de nem fordult felé. Egyenese Dumbledoret nézte.
- Tudod, hogy meg kell tennem! – mondta dacosan.
- Jó! – kiáltottam fel mérgesen, mire végre felém fordult. – Tedd meg! Gyerünk! Csináld!
Egy könnycsepp szökött ki a szeméből, és elveszetten nézett rám. Oda léptem hozzá, miközben próbáltam nem elsírni magam. Letöröltem a könnycseppet az arcáról.
- Tudom, hogy nem tudod megtenni. – mondtam halkan, ám ebben a pillanatban négy fekete taláros halálfaló rontott be.
- Dumbledore védtelenül! – szólt az egyik férfi, akinek nem tudtam a nevét.. – Dumbledore pálca nélkül! Dumbledore egyedül! Ügyesen csináltad, Draco, nagyon ügyesen!
Elcseverésztek még egy kis ideig, úgy mintha nem is egy gyilkosságra készülnének. Bíztatták Dracot, hogy tegye már végre meg, de minél jobban kiabáltak vele annál bizonytalanabb lett.
- Elég! – kiabáltam, mire mindenki rám nézett. – Hagyjátok végre békén!
- Nocsak. – mondta a nő megvetően. – A híres Bellatrix Lestrange lánya megvédi a kis ártatlan fiúcskát. Csak nem vagy szerelmes belé?
Ez egész olyan gyorsan történt, hogy ha akartam volna se tudtam volna megállítani magamat.
- Crucio! – kiabáltam.
Az összes harag és düh, ami felgyülemlett bennem, most hirtelen az átokba vegyült. A nő sikoltozásai sem térítettek észhez. Félszemmel láttam, ahogy mindenki meglepetten bámul rám, de én csak arra koncentráltam, hogy kínlódjon.
- Elég! – jött egy ismerős hang az ajtóból, mire azonnal eleresztettem a nőt.
Mikor oda fordultam, megláttam Perselus Pitont.
- Ne válj olyanná, mint az apád! – mondta parancsolóan.
Az agyamban lévő piros köd egy pillanat alatt szertefoszlott. Ekkor azonban valaki kimondta Piton nevét, ha egészen halkan is:
- Perselus...
Mindenki Dumbledore-ra nézett megfeledkezve rólam. Piton nem szólt, csak megindult előre. Durván félre lökött minket. Piton ránézett Dumbledore-ra. Arca az undor és a gyűlölet kifejezésébe merevedett.
- Perselus... kérem...
Piton felemelte a pálcáját, és Dumbledore-ra szegezte.
- Avada Kedavra!
A pálca hegyéből kitörő zöld fénycsóva a mellkasa közepén találta el Dumbledore-t. Mereven néztem, ahogy az átok a magasba taszítja az igazgatót. Az ősz varázsló egy pillanatig mintha lebegett volna, majd lassan zuhanni kezdett, akár egy hatalmas rongybaba, és eltűnt a mellvéd mögött a mélyben.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sziasztok! :)

Bocsi, hogy késtem. Megint! :( Ha tudok még a hétvégén hozok még egy részt, de az is lehet, hogy csak jövőhét hétvégén tudok hozni. Mint tudjátok mindjárt elkezdődik a suli, szóval csak hétvégén gépezhetek és csak akkor lesz új rész! Ezért előre is bocsánatot kérek! ♥

Van itt a végén egy kis videó, amit én megnéztem, és elsírtam magam, szóval, csak saját felelősségre nézd meg! :'(

Na, hogy tetszett ez a rész? ;)

Köszi, hogy elolvastad! ♥

Puszi, Karool ☻