Huszonötödik fejezet

Miután előadtam magam Pitonnak, és nem szólt egy szót se otthagytam. A klubhelyiség felé menet azon törtem a fejem, hogy mi legyen a következő lépés, amikor neki ütköztem valakinek. Gyorsan hátraugrottam, és onnan néztem rá, gondolataim megzavarójára. Draco állt velem szembe. Körülnéztem, és mikor nem láttam senkit a közelben hevesebben kezdett verni a szívem. Visszanéztem Dracora, aki épp végig mért.

- Szia! – köszöntem neki mosolyogva.

Mielőtt elindultunk volna a vonatállomásra megbeszéltük, hogy kerüljük egymást. Nagy áldozat volt, de meg kellett tenni. Megegyeztünk, hogy nem lesznek titkos találkák, és nem futunk össze „véletlenül” a folyosón. A szemében lévő elhatározottságból láttam, hogy épp most szegte meg a második szabályt. Elindult felém, mire én hátrálni kezdtem egészen a falig. Mikor már nem volt hova mennem, elém állt, elzárva a menekülési útvonalat. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem az illatát, amitől gyorsabban kellett vennem a levegőt, hogy magamba szívjam. Azon kaptam magam, hogy átölelem. Meglepődtem magamon, hiszen gyakorlatilag én találtam ki az összes szabályt, de ha egyszer annyira hiányzott! Draco visszaölelt. Szorosabban, mint általában.

- Hiányoztál. – suttogta a hajamba.

- Te is nekem, de ez így nem jó! – mondtam, de nem engedtem el. Nem voltam rá képes.

- Nekem nagyon is jó! – mondta, majd megpuszilta a fejem.

- Nem úgy értettem! – mondtam bosszúsan. – Megláthatnak!

Hirtelen elengedett, amitől egy pillanatra elveszetnek éreztem magam. Megfogta a kezem, és elkezdett húzni maga után, míg nem elértünk egy üres teremhez. Amint becsukta az ajtót felém fordult, és megcsókolt. Azonnal visszacsókoltam.

- Nagyon-nagyon hiányoztál. – mondta, amikor elszakadtunk egymástól.

Draco leült egy székre én meg az ölébe. Úgy szorított magához, mintha soha nem akarna elengedni. Nem is bántam volna, ha örökre így maradunk.

- Ezt mintha már mondtad volna. – nevettem fel, és megpusziltam az arcát.

- Miért csinálod ezt? – kérdezte az oldalamat simogatva.

- Mármint mit?

- Miért löksz el magadtól? – olyan elveszett volt a hangja, hogy majdnem elsírtam magam.

- Ez már megbeszéltük, Draco! – sóhajtottam. – Olyan dolgokat fogok tenni, amik kihívják maguk ellen a halálfalókat, és az apámat. Ők megpróbálnak rám hatni, hogy hagyjam abba, de nem fog sikerülni. Ekkor fogják elővenni azokat, akiket szeretek. Legfőképp téged. Bántani fognak, miattam.

- Hidd el, hogy kibírom! – annyi rosszallás volt a hangjában, mintha legalább azt mondtam neki, hogy olyan, mint egy kislány.

- Tudom, hogy kibírod! Erős vagy és bátor, és a pálcával se bánsz rosszul, de féltelek. Ha történne veled valami, abba belehalnék.

- De nem fog! – vitatkozott, mint egy kisgyerek.

- Persze hogy nem, mert mindent megteszek annak érdekében.

- De akkor is látni akarlak. Meg akarlak érinteni, meg akarlak csókolni, és meg akarlak védeni!

A hasamban összeszorult valami, és úgy mosolyogtam, mintha valaki vidító varázst szórt volna rám.

- Péntek kilenc óra, csillagvizsgáló! Az úgy jó lesz? De van egy szabály! Ha valaki gyanakodni kezd, azonnal abba hagyjuk! Megértetted?

Válasz képen megcsókolt.

A hét további részében meghúztam magam, de csak azért, mert még nem találtam ki, hogy mi legyen a következő lépés. Carrowk-ék azt hitték vissza vonultam, és folytatták a mugli ellenes szervezkedést. Viszont sokáig nem húzhattam, ne hogy azt higgyék, hogy győztek. Péntek este találkoztam Dracoval, és úgy feltöltődtem, mint még soha. Ezek után, könnyebben forgott az agyam. Szombat reggel, szellemként meglátogattam Ginnyt, aki Neville és Luna társaságban ültek egyedül a Nagyteremben. Még nagyon reggel volt ahhoz, hogy mások is fent legyenek, és úgy sejtettem, hogy nekik is meg van az okuk a korai keléshez.

- Sziasztok! – váltam láthatóvá.

Neville és Luna megugrott, de Ginny csak legyintett. Ők ketten még ne tudtak a különös képességemről, így el kellett magyaráznom mindent. Mikor a végére értem, láttam rajtuk, hogy kérdeznének még valamit, de gyorsan közbe vágtam.

- Mit csináltok? Csak nem valami rosszban töritek a fejeteket? – kacsintottam.

- De igen! – mondta Neville lelkesen. – Úgy gondoltuk, újra élesszük a DS-t. 

- Remek ötlet. És hogy gondoljátok?

- Először is valahogy szólni kéne a tagoknak, és össze kéne ülni, hogy megbeszéljünk pár dolgot.

- Megvannak még az érmék? – kérdeztem.

- Nekünk igen, de a többieknek nem biztos. Személyesen kell nekik szólnunk. – mondta Ginny.

- Az hogy, hol az meg van. A Szükség Szobájában. De mikor? – gondolkozott hangosan Neville.

- Mondjuk szerdán, kilenckor. – javasoltam. – Addig tudtok szólni a többieknek! 

- Rendben. – bólintottak rá.

- Te is gyere, és hozd Rorit is! – mondta Ginny.

- Az nem lenne jó ötlet! – mondtam. – Tudjátok a drága apuci miatt.

- Hidd el, hogy senkit nem fog érdekelni! – legyintett Ginny. – A hét eleji akcióddal megmutattad, hogy nem az vagy, akinek sokan gondoltak. Tényleg, azt miért hagytad abba?

- Nem hagytam abba, csak várok egy kicsit, hogy leülepedjen.

- Azt hallottam, hogy elküldtek Pitonhoz. – mondta Luna, réveteg hangon. – Mi történt ott?

- Megmondtam Pitonnak, hogy nem fogom abba hagyni, amit elkezdtem, még ha kirúg is!

- Jól tetted! – bólogatott Ginny.

Hétfőn már mindenki a DS lángban égett. Amint elmentem egy tag mellett rám nézett, és próbált mosolyogni, több-kevesebb sikerrel. Sejtette, hogy Ginny közölte velük, hogy én is ott leszek, és inkább kedvesebbek akartak lenni, hogy ne bántsam őket, ami hülyeség volt, mert miért ártanék nekik? Ezt majd tisztáznom kell!

E mellett folytattam az akciómat a Carrowk fivérek ellen. Az SVK óra mindig azzal ért véget, hogy felküldtek az igazgatóiba. Bizonyára azt hitték, hogy eddig azért maradtam nyugodt, mert Piton megfenyített. Viszont rájöttek, hogy ez nem így történt, mert többet nem voltam hajlandó meghúzni magam. Piton a harmadik irodába küldésem után büntető munkát adott, és kijelentette, hogy soha többé ne tegyem be a lábam a szobába. Boldog mosollyal az arcomon hagytam ott, hiszen elértem, amit akartam, ráadásul a büntetés se volt egy nagy „büntetés”. Hagriddal kellett minden csütörtök este lennem, és kint dolgozni az erdőben. Viszont elég zsúfolt évem lesz, az biztos. Szerdán DS, csütörtökön büntető munka és pénteken pedig Draco. 

Szerdán fél nyolckor, Rorival már a Szükség szobájában ültünk. Barátnőm rá akart beszélni, hogy hívjuk el Zambinit is, de megmondtam neki, hogy az nem lenne jó ötlet. Elég lesz a többieknek előbb feldolgozniuk azt, hogy nem vagyok gonosz, nem hogy még oda viszünk egy másik Mardekárost, akit még csak nem is ismernek. Fájt ezt megmondani barátnőmnek, mert láttam rajta, hogy mennyire szeretne a fiúval lenni, ezért megmondtam neki, hogy talán majd később csatlakozhat hozzánk, amikor már nem lesz ekkora feszültség. 

Először Ginny és Neville érkezett meg, majd szépen sorban az összes régi DS tag. Új embert, egyet se láttunk, mert úgy állapodtunk meg a többiekkel, hogy egyelőre nem bízunk senkiben. Mert még az is lehet besúgó, aki nem Mardekáros. Miután mindenki megérkezett, akit vártunk leültünk a székekre, amiket a szoba varázsolt elő nekünk.

- Nos, hát helló! – állt fel Ginny kicsit lámpalázasan. – Először is örülök, hogy mindenki el tudott jönni. Másodszor pedig választanunk kéne egy vezetőt.

Elővett a zsebéből egy pergament, majd elkezdte darabokra tépkedni. Az egyik polcon találtunk tollakat. Mindenki felírta annak a személynek a nevét a fecnire, akit választott, majd beledobtuk egy dobozba. Én Ginny nevét írtam fel. A szavazatokat Neville számolta meg. Kis kupacokat készített, amiket az asztalra helyezett. Összesen három halom lett, de abból is látszott, hogy a jobboldali a legnagyobb.

- Három emberre szavaztatok, ebből kettőnek ugyanannyi pontja lett. Ez vagyok én és Ginny. – mondta Neville.

Meglepetés moraja futott át a termen, majd mindenki kíváncsian nézett a harmadik kupacra, majd Neville-re. A fiú engem nézett nyugodt arccal, amitől mindenki felém fordította a fejét.

- Én? – kérdeztem meglepetten.

Nem akartam elhinni, hogy engem választottak. Engem, akitől eddig féltek, most hirtelen vezetővé válasszák.

- Te! – mondta Neville, most már mosolyogva.

- Gratulálok Elisa! – mondta Luna tapsolva.

Ránéztem a többiekre. Mindenki arcát végig tanulmányoztam, de senkin nem láttam se undort, se menekülési vágyat, csupán bizalmat. 

- Nos, köszönöm. – mosolyogtam, miközben a szemem könnybe lábadt. – Soha nem hittem volna, hogy engem választotok. Megtiszteltetés.

- Miért nem hitted? – kérdezte egy fekete hajú lány, ha jól emlékszem, Cho a neve. – Te vagy eddig az egyetlen, aki nyíltan fellépett a halálfalók ellen, és megmutattad, hogy nem vagy olyan, mint az apád.

Nem mondtam semmit, csak mosolyogtam. Abban a pillanatban éreztem, hogy az eddigi cselekedetim nem voltak hiába valóak. Felálltam, és a többiek felé fordultam.

- A DS, mint név nyugodtan maradhat, szerintem. – mondtam. – Igaz, hogy mindenki ismeri, már, de annál jobb, hiszen tudják, hogy kik vagyunk, és az a lényeg. Valamint maradhat ez a szerda kilenc óra?

- Szerintem igen, mert idén nem lesz kvidics. – mondta mérgesen Ginny.

Erről még nem is hallottam. Úgy látszik Piton minden jótól meg akarja fosztani a diákokat.

- Rendben. Kellenek új tagok, viszont ezeknek a tagoknak nagy és részletes átvilágításon kel átesniük, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy nem kémek.

Megbeszéltünk, még pár dolgot, majd lassan mindenki visszaszállingózott a klubhelyiségébe.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sziasztok! :)

Köszönöm az előző fejezethez a komikat, remélem ide is sokan írtok majd. ☻

Szeretném bemutatni a másik HP-s blogomat, amit csak akkor fogom elkezdeni, ha ezt befejezem, de addig is nézettek be, és mondjatok véleményt! :) Köszi!

http://farkasver-karool.blogspot.com/

Köszi, hogy elolvastad! :)

Puszi, Karool