2014. november 9., vasárnap

Huszonnyolcadik fejezet

Pár percnél több szabadidőm azonban nem volt. Amint felöltöztem, kopogtak a szobám ajtaján. Idegesen nyitottam ki nem tudván, hogy ki keres.
- Lucius bácsi. - mondtam meglepetten.
Mióta utoljára láttam, lefogyott. Az arca beesett, és látszott a szemén, hogy mostanában keveset alszik. Ezzel ellentétben most is az egyik elegáns talárját viselte, és kihúzta magát, azonban a mostani megjelenése már nem volt olyan tekintélyt parancsoló, mint régebben.
- Bemehetek? - kérdezte kimérten.
- Persze. - léptem félre.
Már megszoktam, hogy mindenki az én szobámban akar társalogni, ezért már meg se lepődtem. Leültem a kanapémra, de Lucius bácsi állva maradt.
- Én hívattalak haza. - mondta végül. - Én mondtam Narcissának, hogy hívjon haza.
- Miért? - kérdeztem azonnal.
- Mert... - megköszörülte a torkát, és a földet bámulta, amikor végre kibökte, hogy mit akar. - Mert szeretném, ha újra egy rendes család lennénk.
- Ugye most csak viccelsz? - kérdeztem. - Mi soha nem voltunk rendes család. Egy rendes család olyannak fogadja el a tagjait, amilyenek, és nem akarja megváltoztatni. Nem akarja olyanná tenni, amilyen a természeténél fogva sose lenne.
- Nem. Nem viccelek. - mondta kimérten.
- Hát felejtsd el! Nem fogom eljátszani, hogy minden jóra fordult csak azért, mert te ezt akarod. - mondtam ugyan olyan hangsúllyal, mint ő. - Ezen régebben kellett volna gondolkodni, nem most. 
Pár pillanat hallgatás után újra megszólaltam.
- El se bírod képzelni, hogy mennyi mindent megtettem volna azért, hogy néha figyelj rám. Hogy néha ne úgy nézz rám, mint egy leprásra, de nem. Te továbbra is úgy kezeltél, mint egy zsákszemetet! - kiabáltam.
- Fogalmad sincs arról, hogy miről beszélsz! -  mondta Lucius bácsi ingerülten.
- Akkor magyarázd el! - vágtam rá azonnal.
- Amikor rád nézek, - kezdte egy kis hallgatás után. - Őt látom benned. Régen annyira hasonlított rád, hogy nem értettem, hogy mások miért nem veszik észre a rokonságot. Ugyanaz a szem, ugyanaz az orr, haj és még a behízelgő beszéd stílusod is hasonlít.
- Hát igazán sajnálom! Várj! Nem... nem sajnálom, ugyanis nem tehetek róla! - kiabáltam. - Egész életemben olyanért büntettél, amiről nem is tehetek! Most pedig, ha megkérhetlek menj ki a szobámból, és majd csak akkor gyere vissza, hogy betudod bizonyítani, hogy tényleg egy rendes családot szeretnél. Ehhez azonban áldozatokat kell hozni, amit te valószínűleg nem ismersz, mert soha életemben nem kellett semmiért megszenvedni, egészen addig, amíg a Nagyúr vissza nem tért. Azt megérdemelted!
Lucius bácsi meglepetten nézett rám, amit nem értettem. Vagy az lepte meg, hogy így beszélek vele, vagy az, hogy ennyire semmibe veszem. Nem érdekelt, ugyanis mind a kettő igaz volt. Egész eddigi életemben szenvedtem, mert nem olyan családban nőttem fel, ahol szeretnek, és törődnek velem, és ebből elegem volt.

A következő pár nap eseménytelenül zajlott, aztán egy délután fura hangok ütötték meg a fülemet. Idegesen léptem ki a szobámból, azzal a szándékkal, hogy megkeressem a hang forrását. Lábam a szalonba vitt, ahol megdöbbentő látvány tárult a szemem elé. Malfoyékon kívül, még ott tartózkodott pár halálfaló, köztük Greyback, valamint a trió, és Dean Thomas, az egyik évfolyam társam. Vagyis csak sejtettem, hogy a trió volt az, mert az a személy, aki szerintem Harry volt, jobban hasonlított egy piros lufihoz.

- Mi történt? - állt fel Lucius bácsi a fotelból.
Nyilván ők is akkor léptek be a helyiségbe amikor én, csak engem senki nem vett észre.
- Azt állítják, elfogták Pottert! - jelentette Narcissa néni, majd a fiához fordult. - Gyere ide, Draco!
Draco körülnézett segítségért, és akkor vett észre engem. Alig észrevehetően megráztam a fejem. Láttam a szemében a félelmet, hiszen tudta, hogy nem szabad, hogy Harrynek bármi baja is legyen, mert akár mennyire is tiltakozik mindenki, ő a kiválasztott. Neki kell megölnie Voldemortot, és ahhoz hogy ezt megtegye életben kell maradnia.
Greyback előrébb rángatta Harryt, hogy közvetlenül a csillár alatt legyen.
- Na, mondjad fiú! Ő az? - kérdezte a vérfarkas, amikor Draco közelebb lépett.
Alig mert ránézni Harryre.
- Nos, Draco? - kérdezte Lucius bácsi. - Ő az? Ő Harry Potter?
- Nem tudom... nem biztos. - motyogta a fiú, majd hátrált egyet.
Annyi szenvedés volt a hangjában, hogy önkéntelenül cselekedni kezdtem. Oda léptem Harryhez, mire mindenki észre vett. Hosszú ideig tanulmányoztam, majd megszólaltam.
- Lehet, hogy ő az. - mondtam. - De az is lehet, hogy nem.
Félszemmel láttam, hogy Hermione megbotránkozva néz rám. Megértettem a reakcióját, de nem tehettem mást. Nem vághattam a képükbe, hogy ez bizony nem Harry Potter, mart ha kiderülne az igazság, megütném a bokámat, és kösz, de egy ideig még élni szeretnék.
- Na és a sárvérű? - rángatta Greyback Hermione-t előrébb. A lány megpróbált tiltakozni, de hiába.
- Várjunk csak! - szólalt meg Narcissa néni, amitől meg fagyott az ereimben a vér. - Igen... igen, ő az, ő volt ott Potterrel Madam Malkinnál! Láttam a képét a Prófétában! Nézd meg Draco, ő a Granger-lány, igaz?
- Lehet... igen. - válaszolt úgy, hogy rá se nézett a lányra.
- Akkor ez meg a Weasley kölyök! - kiáltott fel hirtelen Lucius bácsi. - Ők azok, bizony. Potter cimborái! Nézd meg, Draco, egye, ez Arthur Weasley fia, mi is a neve...
- Igen... Lehet, hogy ő az.
Ekkor kivágódott az egyik ajtó, és belépett rajta az a személy, akivel nem akartam találkozni. Olyan ideges lettem, hogy nem bírtam megmozdulni. A szám kiszáradt, a lábaim ólom nehezek lettek.
- Mi van itt? Mi történt Cissy? - kérdezte anyám, majd a választ meg se várva oda lépett a foglyokhoz. Körbejárta őket, és mikor Hermionéhoz ért, megvető pillantással mérte végig a lányt.
- Nocsak... Ez nem az a sárvérű lány? Az a Granger?
Lucius bácsi azonnal egyet értett vele, és elmondta neki, hogy lehet, hogy Harry is itt van, mire anyám azonnal hívni akarta a Nagyúrat. Lucius bácsi megállította azzal az indokkal, hogy ő fogja hívni, ugyanis az ő házában vannak, mire Greyback is közbe szólt, hogy ő kapta el őket. Kitört egy kisebb vita, amitől előkerült egy kard, ami miatt anyám a szokásinál is idegesebb, és örültebb lett. Elkábította a halálfalót, akinél a kard volt, mert az nem akarta neki oda adni. Hirtelen megváltozott az arca, felvéltem rajta fedezni, a félelmet, és abban a pillanatban döntöttem, úgy hogy elegem van. Megfordultam, hogy kimenjek a szobából.
- Te hova mész? - hallottam anyám hangját.
- Oda, ahova akarok. - fordultam vissza felé, mire vészesen megvillant a szeme.
- Ne merészelj így beszélni velem! - rikácsolta.
- Úgy beszélek veled, ahogy akarok, ugyanis nem vagy az anyám!
Bellatrix felemelte a pálcáját, hogy megátkozzon, azonban, én gyorsabb voltam, és kivédtem egy pajzsbűbájjal, és lefegyvereztem. Mindenki meglepetten nézett rám, ugyanis eddig még egyetlen ember sem volt képes lefegyverezni Bellatrix Lestrange-et.
- Hagyjál békén! - mondtam, majd a pálcáját vissza dobva, kimentem a szobából, egyenesen az az én szobámba.
Odaléptem a szekrényhez, elővettem a ruháimat, majd egy pálca lendítéssel beleraktam a ládámba. Szerencsére csak kevés dolgot hoztam haza, ezért volt hely a többi értéktárgyamnak. Miután elpakoltam az összes ruhámat, és pár szükséges dolgot, felkaptam a ládámat, amit egy könnyítő bűbájjal könnyebbé tettem, majd elindultam az udvarra, hogy hopponáljak. A kúriára is, úgy, mint a Roxfortra rászórtak egy varázsigét, ami miatt nem lehet hopponálni. Gond nélkül értem ki az udvarra.
- Anki! - szólítottam, kedvenc manómat.
Pár pillanat múlva megjelent a kis teremtmény.
- Kisasszony! - hajolt meg.
- Anki, jól figyelj rám! - mondtam a manónak. - A szalonba van pár olyan ember, akik fontosak számomra. Ők a foglyok. Segítened kell nekik, ugyanis én nem tudok! Mindent tegyél úgy, hogy ne tudják meg, hogy te tetted, érted? Nem szabad tudniuk, hogy a te kezed is benne volt!
- Anki értette kisasszony! - szalutált a manó. - Anki mindent megtesz, amit a kisasszony tőle kér!
Azzal eltűnt. Kiléptem a kapun, amikor hallottam, hogy kivágódott a bejárati ajtó, és megláttam Narcissa nénit, amint felém fut. 
- Viszlát. - kiáltottam, majd megpördültem a tengelyem körül, és dehopponáltam.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Hali! :)
Hát itt az új rész. Sokat szenvedtem vele, illetve érte, szóval nem lett a legjobb! Így utólag mondom, hogy lehet sok helyesírási hibát találtok benne, mert bár átnéztem, jelenleg az agyam arra se képes, hogy felfogja, hogy milyen nap van. Valamint lehet, hogy rövidebb lett, de így jött ki. ☻

Szóval... milyen lett?

Puszi, Karool

5 megjegyzés:

  1. Jó lett, és egy-két hiba simán elmegy, szerintem nincs olyan, aki soha sem hibázik gépelés közben. :) Nagyon jó lett, és az olyan olvasónak, aki szereti, mindig rövid, szóval ezen nem érdemes problémázni. :D
    Hát, ez most hatalmas lépés, és nem is tudok mást mondani róla. :) Nagyon jó, és végre kiderült, hogy miért is kellett hazamennie....! :D
    De hát csak így tovább, mint ahogy egész eddig minden résznél mondom. ;)
    Giger

    VálaszTörlés
  2. szia.:)
    meglepetés vár az oldalon:
    http://hellofalifee.blogspot.hu/2014/11/masodik-dij.html

    VálaszTörlés
  3. En ugy gondolom sokkal erdekesebb lett volna maga a film ha benne lett volna ez a lany es ha tenyleg ilyen lett volna sokat nevetek a gunyos makacs viselkedesen :) Varom a folytatast :)

    VálaszTörlés
  4. Szia. Miért nincs folytatása a történetnek?

    VálaszTörlés