2015. augusztus 4., kedd

Harminckettedik fejezet

Pár pillanat alatt áttörték a pajzsot. Bizonyára az apámnak volt köszönhető az egész. Megrohamozták a kaput, de nem tudtak rajta áttörni. Amint megláttak minket, küldték felénk az átkokat, azok azonban nem jutottak át a kapun. Valamennyire megnyugodtam, hogy nem látok köztük ismerős arcot. Félre ne értsetek! Bárkit bántok, vagy akár meg is ölök, aki veszélyeztetni meri a győzelmünket, de azért egy olyan embert könnyebb bántani, akit nem ismerek.
- Engedjetek! - hallottam egy őrült kiabálást, és egy pillanat alatt tudtam, hogy ki az.
Betaszigáltam Draco-t egy fa mögé, hogy ne lássa meg.
- Maradj itt egy kicsit, kérlek! - mondtam könyörgő hangon.
Bólintott. Bizonyára látta az arcomon a rémületet. Visszamentem a kapu elé, hogy jól lássam, amint az anyám átfurakodik a többi halálfaló között, és megtorpan, amint meg lát engem.
- Szia, anya! - mondtam kihívó hangon, miközben keresztbe tettem a kezem a mellkasom előtt.
Először nem tudott megszólalni. Úgy tátogott, mint egy hal. Mindenki minket nézett, senki nem mozdult.
- Elisabeth? - kérdezte csodálkozó hangon, mintha nem hinne a szemének.
- Nem értem miért csodálkozol, Bellatrix! - a nevét úgy ejtettem ki, mintha marná a torkomat.
- Ne merészelj így hívni! Az anyád vagyok! - rikácsolta, mint egy őrült.
- Sajnálom, hogy nekem kell tudatnom veled, de az én anyám már régen meghalt!
- Nem! - üvöltötte torkaszakadtából.
- Mi az, hogy nem? - vontam fel a szemöldököm.
- A szülő anyád nem halt meg, Elisabeth. - gonosz vigyor terült szét az arcán. - Az anyád legyőzött, amikor megtámadtam, de csak arra volt ereje, hogy elmeneküljön, és nem vitt magával téged. Ott hagyott velem.
Felkacagott, én meg idegesen toporogtam. Nem akartam elhinni az egészet, de valahol mélyen belül éreztem, hogy igazat mond. Elöntötte az agyamat a harag, fullasztó, piros köde.
- Stupor! - kiáltottam és az anyámra irányítottam a pálcámat.
Tudtam, hogy hiába való lesz, de.... az átok átjutott a kapun, viszont az, akinek szántam egy pillanat alatt elugrott előle. Meglepetten néztem a kaput, de nem volt sok időm gondolkozni, mert a társaim azonnal elkezdtek átkokat szórni a halálfalókra. Én is csatlakoztam hozzájuk. Egymásután lőttünk ki minden halálfalót, már csak Bellatrix maradt. Kitartóan védte ki az átkokat. Az arcán elszántságot, és őrületet láttam. Támadni igaz nem tudott, de ahhoz elég jó volt, hogy megvédje magát ennyi emberrel szemben is. Mivel az volt a feladatunk, hogy védjük a kaput, nem mehettünk el innen, bár legszívesebben visszamentem volna a kastélyhoz. Ekkor valami szokatlan dolog történt. A kapu kinyílt. Bizonyára meggyengítette a sok átküldött varázsige. Mindenki megállt, aztán Bellatrix felemelte a pálcáját, és elküldött egy átkot. Nem vártam meg, hogy célba érjen, megfordultam, megragadtam Draco kezét, aki még mindig a fa mögött volt, és elkezdtem futni a kastély felé. Útközben hallottam pár sikolyt, de nem álltam meg. Be kellett jutnom a Nagyterembe! Kilőttem minden halálfaló felé egy-egy átkot, akit csak láttam. Párat sikerült leszednem, de a legtöbb félre ugrott, vagy kivédte.
– Vitézül küzdöttetek – jött ismételten az ismerős hang, mire mindenki megállt, páran még levegőt venni is elfelejtettek. –, és Voldemort nagyúr szemében a bátorság nagy erény. Ám súlyos veszteségeket szenvedtetek. Ha továbbra is ellenálltok, meghaltok valamennyien. Nem kívánom, hogy így legyen. Kár minden csepp kiontott varázslóvérért. Voldemort nagyúr kegyelmes. Kiadom a parancsot harcosaimnak az azonnali visszavonulásra. Egy órát kaptok. Adjátok meg a végtisztességet halottaitoknak, lássátok el sebesültjeiteket. És most hozzád szólok, Harry Potter. Ahelyett, hogy szembenéztél volna velem, hagytad, hogy barátaid az életüket adják érted. Mostantól egy óra hosszán át várok rád a Tiltott Rengetegben. Ha ez idő alatt nem jelensz meg ott, nem adod fel magad, az ostrom folytatódik. Akkor már én magam is ott leszek, Harry Potter – felkutatlak, és megbüntetek minden férfit, nőt és gyermeket, aki megpróbál elrejteni előlem. Egy órát kapsz.
Mikor Voldemort hangja elhalt, egy pillanatig csend volt, majd a halálfalók mindent hátrahagyva elindultak a kapu felé. Mikor eltűntek szem elől, hirtelen mindenki megmozdult. Voltak olyanok, akik a kimerültségtől, vagy a bánattól, esetleg mindkettőtől, lerogytak a földre, és zokogni kezdtek. Mások oda mentek hozzájuk, nyugtató szavakat suttogtak nekik, miközben rajtuk is látszódott, hogy nem teljesen önmaguk. Megint mások viszont nyugodnak, és kiegyensúlyozottnak mutatva magukat irányították a többieket. Csak én és Draco voltunk azok, akik még mindig egy helyben álltak.
- Segítenünk kéne. – mondta Draco.
Erre a mondatra felkaptam a fejem, és belenéztem a szemeibe.
- Igazad van, de előtte el kell intéznünk, hogy valaki ne tegyen semmi hülyeséget.
- Ki? – nézett rám értetlenül.
- Harry. Hallotad, hogy mit mondott Voldemort! Felhasználta azt ellene, amitől a legjobban fél. Mégpedig azt, hogy a barátai feláldozzák magukat érte. Meg kell akadályoznunk, hogy ő áldozza fel magát értünk.
- Tudod te azt, hogy kiről beszélsz? Potterről! Neki az a lételeme, hogy feláldozza magát. 
- Lehet de azért még meglehet próbálni lebeszélni róla. – néztem rá egy kissé mérgesen. – Akkor jössz, vagy nem?
- Persze, hogy megyek!
Rámosolyogtam, és elindultunk az ajtó felé, hogy kijussunk a kastélyból, azonban valami megállított. Draco nekem ütközött olyan hirtelen álltam meg, de nem foglalkoztam vele. Az első, amire felfigyeltem egy nő keserves sírása volt, a másik pedig, hogy ez a nő Molly Weasley volt. Ginny, és a Mr. Weasley, is ott álltak mellette. Mindegyikük arca eltorzult az arca, és olyan pirosak voltak, mint a paradicsom. Önkéntelenül is megindultam feléjük. Draco a nevet mondta, de ez már csak külső zaj volt, olyan, amit nem hallottam meg. Mikor oda értem, leguggoltam Mrs Weasley mellé. Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy miért sír, de akkor ott úgy éreztem, hogy ez nem lett volna helyénvaló. Csak ott guggoltam mellette, és néztem, ahogy sír. Egyszer csak Ginny is leült mellém a földre. Mikor felé néztem, meg láttam, hogy rám néz. A tekintetében hálát, és egy kis vádat is felvéltem fedezni. Mivel ez a két érzelem nem igazán fért el egymás mellett, nem értettem, hogy miért néz így rám, aztán egyszer csak leesett. Voldemort lányaként mindig is én leszek az a személy, akinek felelnie kell apja tettéért, és így lesz majd az én gyerekeimmel is. Mindig minket fognak felelősségre vonni azért, amit az apám valaha elkövetett, akármit is fogok csinálni. 
- Sajnálom. – suttogtam, és elöntötte a szememet a könny.
A földet kezdtem stírölni, mert szégyelltem magam azért, amit az apám tett. Nem vagyok mártír, és távol álljon tőlem ez az egész magam-hibáztatom-azért-amit-az-apám-tett. Csupán csak azért szégyellem magam, mert ő az apám. 
Egyszer csak Ginny átölelt. Meglepetésként ért a dolog, ezért teljesen leblokkoltam. A lány vállát rázta a sírás, és amikor magamhoz tértem, azonnal vissza öleltem. Mikor már kicsit kezdett lehiggadni, megszólalt.
- Tudom, hogy nem a te hibád, hülye vagyok. – keserűen felnevetett, de még mindig nem engedett el.
Időközben Mrs. Weasley abba hagyta a sírást, és mereven bámult minket. Mad hirtelen ő is átölelt. Azonban ennyi szeretetet, és törődést, már nem tudtam elviselni, így én is sírva fakadtam. Sírtam azokért, akik ma meghaltak, sírtam azokért, akiknek azért kellett meghalniuk, mert az apám egy szívtelen ember, sírtam Harry szüleiért, és egyben – ha bár nem ismertem őket, - büszkék is voltam rájuk, hogy kiálltak az igazuk mellett. Sírtam Dumbledore miatt, amiért meg kellet halnia, sírtam Piton miatt, amiért ilyen sokat szenvedett az évek során, és végül egyszerűen csak sírtam mindenki miatt. Könnyes szemeimen át láttam, hogy Draco is közelebb lép hozzánk, és belőle is csak úgy áradt a szomorúság. Elgondolkoztam azon, miközben a szemeibe néztem, hogy mi mindenre képes a szerelem, és gonoszság. A szerelem hozta ki őt abból az önimádó állapotból, amibe a szülei hajszolták. Ehhez azonban nagyban hozzá segített a gonoszság is, amit iránta tanúsított az apám. Lehet, hogy ha nem lenne Voldemort, akkor Draco nem lenne itt, nem érezné azt, hogy szomorú, mert mások meghaltak, vagy csak egyszerűen miattam.
Hirtelen rengeteg ember jelent meg. Kettesével cipelték a hordágyakat, amiken a sebesültek, és a halottak voltak. A Weasley család három tagja azonnal felpattant, és George elé sietett, aki az egyik hordágyat cipelte egy számomra ismeretlen hetedikessel. A fiú szeme fel volt duzzadva, és látszott rajta, hogy alig áll a lábán. Mikor elfordultak, be a nagyterembe, megláttam, hogy Fred fekszik azon az ágyon, és megint sírhatnékom támadt, azonban vissza fogtam magam. Most már megértettem Mrs. Weasley keserves sírásának az okát.

 •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Elkészültem ezzel is! :D
Tudom, hogy hiába írom le, hogy mennyire sajnálom, hogy nem hoztam sokáig új részt, de így van. ☻ 
Remélem tetszik, mert őszintén, én csak írtam, írtam és írtam :D

Várom a véleményeket! ♥
Puszi, Karool.

15 megjegyzés:

  1. Megéri téged cseszegetni :D Meg a szerepjáték is megérte, ha az váltotta ki belőled :D És imádtam :3 Lehet, hogy az is közrejátszik ebben, hogy iszonyatos hiányom volt, de szerintem nem csak azért, sőt, biztos :D Szóval szuper lett ;)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök,hogy folytattad a blogot!! :) Imádtam ezt a részt is! Már alig várom a folytatást!! :D

    VálaszTörlés
  3. Szia! :)
    Örülök, hogy visszatértél. Egy ideje már feladtam, azt hittem nem jössz vissza, pár héttel ezelőtt még felnéztem és nem volt semmi, erre láttam a csoportba, hogy raktál fel új részt... gondolhatod, hogy meglepődtem! :)
    Kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy mi lesz ezzel az anya szállal illetve, hogy mi lesz Voldemort halála után (arról is írni fogsz, ugye?). Szóval csak annyit akartam, hogy várom a folytatást és, hogy még mindig az olvasód vagyok. :)
    Ui: jól emlékszem, hogy te is idén végeztél, ugye? Hogy sikerült az érettségi, felvettek oda ahová akartad?
    Angi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      köszönöm szépen. :D
      Igen arról fogok íri, de nem sokat, lassan vége van ennek a történetnek, az anya szálból, meg majd kihozok valamit. :)

      U.I: igen, idén végeztem. :) fogjuk rá, hogy jól, és én OKJ-ra megyek tovább, ugyanabban a suliban, ahova eddig jártam. :D neked hogy sikerült? Téged felvettek oda, ahova akartál menni? :)

      Karool xoxo

      Törlés
    2. Hála az égnek egész jó lett. :) Felvettek az eltére spanyolra :D

      Törlés
  4. Szia! Tegnap találtam a blogodat és nagyon tetszik! El is olvastam már mindegyik részt. Mikorra várható a friss? :)

    VálaszTörlés
  5. Szia! Issszonyatosan örülök, hogy újra írsz! Ez a rész pedig fantasztikus lett, várom a következőt természetesen :)

    VálaszTörlés
  6. Csak most találtam meg a blogodat, és hihetetlenül jól írsz! De látom hogy mióta nem volt új rész. :( Légyszi pedig most jönne a legjobb rész!!!!! Kérlek írj tovább!!! Már nagyon várom!!

    VálaszTörlés
  7. Szia. Nem rég találtam rá (újra) a blogodra. Nem tudom, hogy miért hagytam abba az olvasását, de most az elejétől idáig olvastam. Imádom a blogod, nagyon csodálatosan és választékosan írsz. Konkrétan a blogod tette kedvenc szereplőmmé Dracot. :D Ahogy szövöd egybe a szálakat és fogalmazod a történetet az valami zseniális. Én is próbálkoztam már saját történetekkel (bár fanfictionnel még nem), de sose tudtam értékelhető munkát kiadni a kezemből. (Mondjuk, még elég fiatal vagyok, szóval nem csoda. :D )
    Szóval imádom a blogod, nagyszerűen írsz és nagyon kívancsi vagyok. :)

    Üdv.: H. Andrea

    VálaszTörlés
  8. Szia.
    Nem rég találtam rá én is a blogodra, de egy este alatt elolvastam az egészet (éjszaka is olvastam). És meg kell mondjak valamit: valami nagyon tehetséges vagy!!!
    Egyszerűen imádom a Harry Pottert, és amikor elolvastam a 7. részt, nagyon elszomorodtam, hogy nincs tovább. De csiribú-csiribá, itt a te blogod! Ne felejtsd el: fantasztikusan írsz!!! Ne hagyd abba!!!
    Üdv: Lanna

    VálaszTörlés