Hetedik fejezet

A bálterem varázslatosan nézett ki. Hatalmas fenyőfák sorakoztak a fal mellet, amiken ezernyi csillogó gyertya és gömb foglalt helyet. A mennyezet meg volt bűvölve, és olyan volt, minta hullna a hó. Erről az egészről a Roxfort jutott eszembe.
- Elisa! – hallottam egy boldog lány kiáltását, és amint a hang felé fordultam, megláttam, amint Astoria barna, csillogó szemekkel siet felénk.
Barna haja csak úgy lebegett mögötte. Megszorítottam Draco karját.
- Menjél, feltartom. – mosolyogtam rá, mire hálásan nézett rám, majd elsprintelt a másik irányba.
- Szia, Tori. – öleltem meg a lányt, mikor odaért hozzám.
- Hogy vagy? – kérdezte kedvesen, mintha észre se vette volna Draco eltűnését.
- Remekül, és te? – folytattam a formális társalgást.
Beszélgettünk egy ideig az időjárásról, meg úgy nagyjából mindenről, ami eszünkbe jutott, de nem volt túl személyes.
- Ki jönnél velem egy kicsit a halba? – kérdezte, miközben gyengéden húzni kezdett.
- Persze. – adtam be a derekam.
Mikor kiértünk, a tekintete és az arca megváltozott. Már nem volt boldog, és felhőtlen. Ha már az időjáráshoz kapcsolatos hasonlatoknál tartunk, inkább úgy nézett ki, mintha hatalmas vihar dúlna a lelkében. Idegesen járkálni kezdett, miközben a halántékát masszírozta.
- Nézd. – állt meg. – Tudom, hogy nem vagyunk olyan jóban. A kapcsolatunk inkább csak rokoni. Távoli rokoni, de valakinek el kell mondanom ezt. Az anyám nem értené meg, és a barátnőim se.
Azt hittem folytatja, de újra járkálni kezdett, majd elült egy székbe. Egy kis tétovázás után leültem mellé. Egyrészt nem szeretem, ha az emberek szenvednek körülöttem, másrészt kíváncsi voltam.
- Mi a baj? – kérdeztem gyengéden.
- Nem akarok hozzá menni Dracohoz. – mondta, majd úgy nézett, mintha megszegett volna egy nagyon fontos szabályt.
Valamilyen oknál fogva nyugalom szállta meg a lelkem. Olyan volt, mintha egy hatalmas kő nyomta volna, ami ettől a pár szótól eltűnt.
- Ha ez megnyugtat, én se akarok hozzá menni a bátyádhoz. – vallottam be.
Kedvesen rám mosolygott, majd elnevette magát.
- Nem csodálom. A tavalyi csók baleset után.
- Te azt honnan tudod? – nyílt tágra a szemem.
- Hallottam, amint beszélgettek, aztán meg csak azt láttam, hogy Arnold összegörnyed a földön. – nevetett, aztán egyszer csak megváltozott az arca, és gonosz mosollyal nézett a hátam mögé.
Mikor megfordultam, megláttam Arnoldot, amint kivont pácával méreget. Felálltam, és lassan hátrálni kezdtem a bálterem felé.
- Mit csináltok? – kérdeztem, de csak azért, hogy elvonjam a figyelmüket a mozgásomról.
- Úgy döntöttünk, hogy kiiktatunk, mert útban vagy. – mondta gonosz vigyorral Tori.
- Mi? Miért lennék útban? – torpantam meg a meglepetéstől.
- A tavalyi kis akcióddal, megmutattad, hogy egyáltalán nem akarsz hozzá menni a bátyámhoz, ami egy kis problémához vezet. Akkor én se mehetek hozzá Dracohoz.
- De nem azt mondtad, hogy nem akarsz hozzá menni? – kérdeztem értetlenül.
- Azt csak azért mondtam, hogy húzzam az időt, amíg Arnold ideér. De folytatva a beszédemet, a szüleink úgy egyeztek meg, hogy csak úgy lesz házasság, ha mind a ketten hozzá megyünk a családodból valakihez. Gondolj, bele mennyire elrontaná az összképet az, ha kijelentenék, hogy nem lesz házasság. Elesünk egy csomó pénztől, és hírnévtől. Így viszont, ha te eltűnsz a képből, vagyis meghalsz, akkor én még hozzá mehetek Dracohoz.
- Csak a pénzért csináljátok? – kérdeztem megbotránkozva.
- Egyértelmű. – válaszolta Arnold, majd felemelte a pálcáját. – Stupor!

Mikor magamhoz tértem lebegtem. Szó szerint. Egy pincében voltam. Korom sötét volt, de láttam, hogy beszűrődik egy kis fény onnan, ahol az ajtó lehet. Mikor elindultam a fény felé és bele álltam, észrevettem, hogy nem érzem a lábam. Lenéztem, de nem láttam semmit. Kinyújtottam a kezem, de azt se láttam. A döbbenettől nem bírtam gondolkozni, de erőt vettem magamon, és körbe néztem.  Tőlem két méterre odébb megláttam a testemet. Meghaltam? – ez volt az első gondolatom, de gyorsan elvetettem, amikor észrevettem, hogy emelkedik és süllyed a mellkasom. Ha nem haltam meg, akkor mit keresek a testemen kívül?
Hirtelen kivágódott az ajtó, és belépett rajta Tori és Arnold.
- Túl erősen kábítottad el! – mondta Astoria, miközben oda jött hozzám.
- Nem lehet valakit túl erősen elkábítani! – ellenkezett Arnold. – Majd magához tér!
Kihasználtam az alkalmat, és kisurrantam a nyitott ajtón. Most mit csináljak? Egy kis idő gondolkodás után a bálterem felé vettem az irányt. Még mindig tele volt emberekkel, akik jókat nevettek, vagy éppen az órájukat nézték, hogy mikor lesz már vége az estének. Amikor megláttam Dracot, felé vettem az irányt. Egyszer beleütköztem egy nőbe, de átment rajtam. Szóval nem csak láthatatlan, hanem testetlen is vagyok. Remek! Hogy fogok én így segítséget kérni? Mikor odaértem Dracohoz, próbáltam megérinteni, de átcsúszott rajta a kezem. Próbáltam valahogy felhívni magamra a figyelmet, de nem ment. Átnézett rajtam mindenki. Mikor beletörődtem a kudarcomba, oda lebegtem Draco mellé, aki egy sarokban állt, távol mindenkitől. Elé álltam, és a szemébe néztem.
- Légyszí vegyél észre! – könyörögtem hangosan.
Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha valami húzna lefelé. A lábam leért a földre, és láthatóvá váltam. Draco annyira megijedt, hogy ugrott egyet. Kevés kelet ahhoz, hogy kiabálni kezdjen.
- Elisa? – kérdezte értetlenül.
- Igen, én vagyok az. – próbáltam megérinteni, de átcsúszott rajta a kezem.
Szóval még mindig testetlen vagyok! Draco meredten nézte azt a pontot, ahol megérintettem.
- Te most szellem vagy? – kérdezte elcsukló hangon. – Meghaltál?
- Nem. – ráztam fejem, mire a megkönnyebbüléstől felsóhajtott. – Tori és Arnold elraboltak. A testem lent van a pincében, és azt tervezik, hogy megölnek.
- Miért? – kérdezte értetlenül.
- Mert nem akarok hozzá menni Arnoldhoz.
- Hogy mi? – hallottam a hátam mögül, egy felháborodott női hangot.
Mikor megfordultam, szembe találtam magam Mrs Greengrass-szal, Tori és Arnold anyjával.
- Hogy érted azt, hogy nem akarsz hozzá menni a fiamhoz? – ezt olyan hangosan kérdezte, hogy mindenki felénk fordult.
Narcissa néni azonnal megjelent, és csitítgatni kezdte a nőt.
- Biztos vagyok benne, hogy nem úgy gondolta.
- Szóval azt a részét tényleg nem hallotta, hogy elraboltak? – kérdeztem halkan, hogy a többiek ne hallják.
- Már hogy raboltak volna el, amikor itt vagy? – húzta fel az orrát.
- Nem vagyok itt! – mondtam halkan.
Visszafordultam Dracohoz, aki már elindul az alagsor felé. Narcissa néni persze rögtön ment utána, majd őt követte Tori és Arnold anyja. Én is gyorsan utánuk mentem. Remélem, a vendégek csak azt hiszik, hogy összekaptunk valamin, és nem jönnek rá, hogy milyen furcsa dolog történt velem. Hamarabb leértem, mint ők, mert nekem nem kellett ajtókat nyitogatnom. Újra láthatatlanná váltam, és belebegtem a pincébe. Tori és Arnold még mindig ott voltak, és próbáltak magamhoz téríteni. Vissza akartam jutni a testembe, ezért ösztönösen, belelebegtem, majd becsuktam a szemem.

Mikor újra magamhoz tértem, az ágyamba feküdtem. Lassan kinyitottam a szemem, és először homályosan, majd tisztán megláttam Draco aggódó arcát. Mikor észrevette, hogy magamhoz tértem, elmosolyodott.
- Anya! Ébren van! –kiáltotta, mire Narcissa néni is megjelent a látóteremben.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Igen. – akartam mondani, de nem jött ki hang a torkomon.
Narcissa néni odanyújtott egy pohár vizet. Mikor kiittam a tartalmát, újra megpróbáltam beszélni, és akkor már sikerült. Igaz kicsit halk volt a hangom, de érthető.
- Mi történt? – kérdeztem a torkomra mutatva, ami abban a pillanatban fájni kezdett, amint kimondtam ezt a két szót.
- Megpróbáltak megfojtani. – monda Narcissa néni elborzadva. – Én megyek, elmondom a többieknek, hogy felébredtél.
Néztem, ahogy kimegy a szobámból, majd visszafordultam Draco felé, aki még mindig az ágyam szélén ült.
- Mi történt Torival és Arnolddal? – kérdeztem, miközben a torkomra szorítottam a kezem.
- Elvittél őket az aurorok. Nem tudom, hogy mi lesz velük, mert Astoria még kiskorú, de valószínűleg Arnold megy az Azkabanba.
Összerázkódtam, mert habár nem sajnáltam őket, senkinek se kívántam, hogy oda kerüljön. Anyám közelébe.
- Azt tudja már valaki, hogy hogyan sikerült szellemé válnom? – kérdeztem nehezen.
- Senki. – rázta a fejét. – Még azt is kevesen tudják, hogy ilyet csináltál.
- Az jó. – mondtam, miközben lassan lecsukódott a szemem és ólmos fáradtság nehezedett rám, de erőt vettem magamon, és kinyitottam. – Nem értetlenkedtek a vendégek, hogy hogyan lehetek két helyen egyszerre?
- Nem. Láttak ők már ennél furcsábbat is. Most pedig aludjál. – hallottam Draco halk hangját.
Véglegesen becsuktam a szemem, miközben éreztem, hogy betakargat, és ad egy puszit a homlokomra.
- Te is vörösödsz! – mondta nevető hangon.
- Csak a láztól. – motyogtam, bár nem voltam benne biztos, hogy meghallotta.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sziasztok! :)

Nos, ennél a résznél tényleg nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Tudom, hogy sokan nem így képzelte ez a karácsonyi bált végét, de utolsó pillanatban úgy gondoltam, hogy ez így lesz jó, mivel Elisa újonnan jött képessége nagyban megfogja könnyíteni a lány életét, és az én munkámat is. ☺ Szóval, remélem nincs harag! ♥

Köszönöm, hogy elolvastad! :)

Puszi, Karool