2014. július 3., csütörtök

Ötödik fejezet

Pár nappal később Hermione örömmel jelentette be, hogy megtalálták azt a helyet, ahol tudunk gyakorolni.
- Ma gyertek este nyolcra, a hetedik emeletre! – mondta, majd boldogan, szinte ugrándozva elsietett rúnaismeretre.
Összenéztünk Rori-val, majd elnevettük magunkat.

Valójában csak akkor fogtam fel, hogy mire vállalkozunk, amikor fél nyolckor elindultunk a hetedik emeltre. Mi lesz, ha lebukunk, és Narcissa néni megtudja, hogy mit tettem? Mi lesz, ha anya kiszabadul a börtönből, és rájön, hogy kikkel barátkozok? Mit fog akkor velem csinálni?
A félelmem csak tovább fokozódott, amikor megláttam egy míves ajtót, ami eddig nem volt ott. Hogy fognak fogadni? Azonban nem engedhettem meg magamnak, hogy ezzel foglalkozzak. Amikor benyitottunk még csak Harry, Ron és Hermione voltak benn.
- Vaó! – néztem körül álmélkodva.
Hatalmas volt ez a szoba! Középen volt egy hatalmas tér, ahol tudunk majd gyakorolni, a fal mellet volt egy csomó olyan műszer, amit még soha életemben nem láttam, és egy hatalmas könyvespolc, amit Hermione persze már szemügyre vett.
- Ez milyen szoba? – kérdeztem csodálkozva.
- A Szükség Szobája. – mondta sugárzó arccal Harry.
Még mindig volt benne egy kis távolságtartás, de barátságosan viselkedett, aminek kimondottan örültem. Kinyílt az ajtó, és újabb emberek érkeztek. Először nem vettek észre minket, mert annyira el voltak foglalva a szobával, de mikor ránk néztek, lemerevedtek, és ellenségesen méregetni kezdtek minket.
A következő pillanatban egy barna hajú fiú rontott felénk, vagyis inkább felém. A pálcája a kezében volt, mire én is gyorsan előkaptam az enyémet.
- Capitulatus! – kiáltotta.
- Protego. – mondtam ki a pajzsbűbájt, mire az átok visszapattant, és a fiú a levegőbe repült, majd neki csapódott a falnak, de nem adta fel és azonnal felállt. - Capitulatus! – mondtam, mire a pálcája a kezembe röppent.
Pálca nélkül a testi fölényét választotta és nekem akart rontani, de még időben megállítottam egy pajzsbűbájjal, aminek nekiütközött, és elkezdte csépelni, csak hogy közelebb jusson hozzám.
- Hé, Neville! Nyugi! – próbálta lefogni Harry és Ron, amikor magukhoz tértek.
- Engedjetek oda! – kiabálta, miközben engem méregetett ádáz arckifejezéssel.
Most már értem ki ő. Neville Longbottom, akinek a szüleit anyám juttatta a kórházba a Cruciatus átokkal.
- Engedjétek el! – szóltam hirtelen elhatározással, miközben megszüntettem a bűbájt.
A pálcákat a földre dobtam, és elszánt tekintettel méregettem a három fiút, akik meglepetten néztek rám.
- Nézd Neville! Én nem ő vagyok! Ó, hányszor mondtam én ezt már. – sóhajtottam, miközben felnéztem a mennyezetre. – Nem én voltam!
A többieken látszott, hogy nem értenek semmit, nyílván Neville nem mondta el senkinek, és nem én leszek az, aki közli velük, hogy az anyám mit művelt. Megint.
- Ugyan annyi idős voltam, mint te. Nem tehettem semmit, úgy ahogy te sem. – próbáltam mosolyogni, de csak egy fintor lett belőle.
Mikor látták, hogy Neville kezd lehiggadni, Harry és Ron elengedte, de azért még mindig úgy néztek rá, mintha attól félnének, hogy mindjárt gyilkolni kezd. A fiú ránézett a pálcájára, mire felvettem és odanyújtottam neki.
- Büszke lehetsz a szüleidre. – suttogtam úgy, hogy csak ő hallotta.
Kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám, aztán megfordult és visszasétált a többiekhez. Időközben mindenki megérkezett, és engem meg Rorit kezdték vizsgálni. A pálcám még mindig a kezemben volt. Nem mertem elrakni, nehogy még valaki nekem rontson.
- Ők miért vannak itt? – kérdezte az egyik fiú, aki mellé Neville oda állt.
- Azért Dean, mert egyetértenek velünk, és nem akarják, hogy Voldemort átvegye a hatalmat. – mondta Hermione, miközben lesújtó pillantásokkal jutalmazta a tömeget. – Ők a barátaim, és ismerem őket. Nem fognak nekünk ártani.
Sugdolózni kezdtek. Egy pillanattal később egy vörös hajú lány lépett ki a tömegből, és megállt előttem.
- Szia, Ginny vagyok! – nyújtotta felém a kezét, miközben barátságosan mosolygott.
- Elisa. – mosolyogtam vissza rá, és megragadtam a kezét.
Bemutatkozott Rorinak is, és várakozóan nézett a többiekre. Az első, aki megadta magát és kilépett Luna Lovegood volt.
- Te mentettél meg a többi mardekárostól. – jelentette ki olyan hangosan, amennyire csak tudta, miközben révetegen nézett a szemembe.
Oda ugrándozott Rorihoz és bemutatkozott. Luna kijelentése, mintha megolvasztotta volna a jeget a többiekben. Egy idő után mindenki bemutatkozott nekünk, és végre elkezdhettük a megbeszélést.
A csoportunk neve DS lett, ami a Dumbledore Seregének a rövidítése. Mi is feliratkoztunk a papírra, amit Hermione kitűzött a falra. Miután mindent megbeszéltünk, Harry kijelentette, hogy a Capitulatus-szal fogjuk kezdeni. Először mindenki zsörtölődött, hogy az milyen könnyű, de mikor elkezdtük gyakorolni kiderült, hogy jó ötlet volt az alapoknál kezdeni. Nekem és még pár embernek viszonylag jól ment, de voltak olyanok, akiknél nem ért el semmi hatást, ha kimondták a varázsigét.

Telt-múlt az idő, és mire észbe kaptunk már itt volt a Karácsony. A DS edzések és a tanulás az RBF vizsgákra teljesen elfelejtették velünk az idő múlását. Valahogy mindig kárörömmel töltött el, hogy ha láttam Umbridge értetlenkedő arckifejezést, amit általában az váltott ki, hogy tudtunk valami olyan mondani, amiről ő azt hitte, hogy fogalmunk sincs. Köszönjük Harry!
Az volt az érzésem, hogy Draco belelát a fejemben. Mintha tudná, hogy tilosban járok, de nem szólt egy szót se. Vagy, mert nem volt benne biztos, vagy, mert nem akarta elrontani a kedvem. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik az igaz. A Roxmortsbeli kiborulásom óta újra tartózkodóvá vált, de néha észrevettem, hogy csak úgy bámul. Ilyenkor mikor rákérdeztem, hogy „mi az”, nem válaszolt, csak szó nélkül elment, vagy elfordult.
- Gyere már! – mondta Draco, amikor leszálltunk a vonatról, Londonban.
Deja vu érzésem volt, de nem foglalkoztam vele, csak mentem utána. Az állomás előtt egy fekete autó várt ránk. Ezt a muglik által használt közlekedési eszközt csak akkor szoktuk használni, amikor a vonatra szoktunk menni. Lucius bácsi undorítónak tartja, én viszont érdekesnek. Ezek a muglik aztán tudnak alkotni!
Oda adtam a poggyászomat a sofőrnek, aki berakta a csomagtartóba, majd beültem Draco mellé.
- Most is lesz karácsonyi bál? – kérdeztem elborzadva, amikor elindultunk.
Minden évben valamelyik előkelő mágus család szervez egy karácsonyi estet, ahova persze muszáj elmennünk. Rém unalmas az egész. Azzal telik el az idő, hogy sorba kosarazom ki a tánc felkéréseket, miközben folyamatosan töltöm magamba a bort. Ne ítélkezz! Valahogy túl kell élnem!
- Igen. – válaszolta szűkszavúan Draco, miközben bámult ki az ablakon.
- Hol?
- Nálunk. – válaszolt, és végre rám nézett, kifürkészhetetlen tekintettel.
Elmosolyodtam. Hazai pályán könnyebb lesz elbújni! Király!
- Ők is jönnek. – mondta Draco kevés lelkesedéssel a hangjában.
Egy pillanat alatt elszállt a jó kedvem. Az „ők” az én jövendőbeli „férjemet” és Draco jövendőbeli „feleségét” takarta. Sosem akarok hozzá menni Arnoldhoz! Az ki van zárva! Mikor még kicsik voltunk eldöntötték, hogy így lesz. Draco elveszi Astoriát, én meg hozzá megyek a bátyjához. Nem, nem és nem!
- A konyha jó lesz. – motyogta Draco.
- Mi van a konyhával? – kérdeztem értetlenül.
- Oda fogok elbújni! Oda soha senki nem szokott lejönni. – mondta inkább magának, mint nekem.
- Csak én. – mondtam, mire végre eszébe jutott, hogy én is ott vagyok. – Nem értem mi bajod van Tori-val. Szép, okos meg minden, ami kell. – húztam el a számat, miközben féltékenységet éreztem a hangomban.
- Nekem nem tetszik. – mondta halkan, majd feltűnően elkezdte bámulni a mellettünk elsuhanó tájat. – Én se értem mi bajod van Arnolddal. – nézett rám újra. – Ő is okos, ismeri az összes illemszabályt, amit csak kell és gazdag lesz, ha az apja meghall.
- Először is ez így egy kicsit morbid volt, másodszor pedig egy talpnyaló barom, aki mindenkinek a bizalmába akar férkőzni. – mondtam undorodva. – Mellesleg úgy néz ki, mintha kiskorában belejtették volna egy csúfító bájitalba. Múlt évben meg akart csókolni, mondván úgy is házasok leszünk, de én tökön rúgtam. Engem ne csókolgasson csak úgy senki!
Draco elnevette magát, amitől valami földöntúli boldogság szállta meg a lelkem. Megnevetettem a búval bélelt, undok és folyton szomorú Draco Malfoyt!  Elmosolyodtam és úgy figyeltem boldog arcát.
- Mellesleg biztos találkozni fogunk a konyhába. – mondtam. – Én is oda akartam elbújni, ráadásul ott még kaja is van.
- A kaja az nagyon fontos. – nevetett. – Főleg neked.
- Ha nem örülnék annak, hogy végre nevetsz, ezen most megsértődnék! – mondtam.
Abba hagyta a nevetést, de még mindig ott bujkált a szemében. Az út további részében nem beszélgettünk, de én így is jól éreztem magam.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sziasztok! :)
Ha ezt itt olvasod, az azt jelenti, hogy végig olvastad az ötödik fejezetet is, aminek nagyon örülök. :) 
Köszönöm szépen. ♥
Puszi, Karool

10 megjegyzés:

  1. Juj. Eszméletlen jó lett!! Siess a kövivel!! :) xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) vasárnap hozom a kövit! :)

      Törlés
  2. Hát ez jó volt! [amúgy szia :)]
    Alig várom már, hogy rátaláljanak a szükség szobájára... Kíváncsi vagyok, hogy mi történik, amikor kiderül, hogy Elisa is közéjük tartozik. Vagy nagyon nagy bajba fog kerülni vagy Draco segít majd neki kijutni onnan, de mindenképp izgi lesz! :) Meg hát ugye itt lesz ez a bál is... Kíváncsi vagyok mi fog történni a konyhában. :D
    Angi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Vagy valami más. ;)
      A konyha meg még titok! :D

      Karool

      Törlés
  3. Nagyon jó a blogod! Nem akarom hogy abba hagyd az írást. Nagyon várom az új részt. Kíváncsivá tettél. Csak így tovább!! ;) Hajrá. :D

    VálaszTörlés
  4. Szia Karool!!^^
    Nagyon jól írsz, bár nem nagyon szeretem, ha a történetben lévō szereplōk már ismertek, de ezúttal tetszik a történet. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a bálon, és arra i, hogy Elisa és Draco között mi lesz.
    Az is tetszik még, hogy nem sieted el a történetet, hanem van egy úgymond "elōsztori" és nem egybōl a közepébe vágsz bele.
    Várom a következō fejezetet!! :)
    xxNorina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Norina! :)
      Nagyon szépen köszönöm és örülök, hogy tetszik!! ☻
      Nem szeretnék annyira a közepébe vágni, mert így jobban átláthatóbb lesz a vége! :)
      Puszi, Karool

      Törlés
  5. Ez is briliáns volt várom a kövit

    VálaszTörlés