Tizenharmadik fejezet

Az augusztus hamarabb elrepült, mint gondoltam volna. Rendszeresen jártam az Odúba (Ginny elárulta, hogy így szokták emlegetni a házat és szerintem nagyon ötletes), játszottam a gonosz, mugli gyűlölő boszorkányt az anyám előtt, és próbáltam beszélni Dracoval, aki annyira elzárkózott a világtól, hogy megfeledkezett az egyességünkről.
Időközbe megérkeztek az RBF vizsga eredmények. Nekem elég jól sikerült, Dracoét pedig nem láttam, mert az Narcissa néni eltette, de az biztos, hogy nem bukott meg mindenből. Esetleg egy-két dologból.

Sikeres vizsga:

Kiváló (K)

Várakozáson felüli (V)

Elfogadható (E)

Sikertelen vizsga:

Hitvány (H)

Borzalmas (B)

Troll (T)

Elisabeth Lestrange vizsgaeredményei:

Asztronómia: E

Átváltoztatástan: V

Bájitaltan: V

Bűbáj tan: E

Gyógynövénytan: V

Jóslástan: E

Legendás lények gondozása: V

Mágiatörténet: E

Sötét varázslatok kivédése: K

A Roxfortba indulás előtti napon elhatároztam, hogy akkor is beszélni fogok Dracoval, ha minden kötél szakad. Mikor a házban nem találtam sehol, pedig még a pincét is átnéztem - ami igazán nem volt egy kellemes emlék -, felmentem a szobájába. Nehéz volt megtalálni, mert még soha nem jártam ott, de amint megláttam az ajtót, tudtam, hogy ez az a szoba. Kopogtam, de senki nem válaszolt.
- Tudom, hogy oda bent vagy! – kiabáltam az ajtónak.
Párszor még dörömböltem, majd elborult az agyam.
- Ha most azonnal nem engedsz be, akkor berobbantam az ajtót! – fenyegetőztem, és tényleg elővettem a pálcámat. – Háromig számolok!
Vártam egy pillanatot, majd…
- Egy! – kiabáltam.
- Kettő!
Azon gondolkoztam, hogy tényleg meg tegyem-e, és arra jutottam, hogy meg fogom, mert ez nekem fontos. Beszélnem kell vele, és meg kell neki mondanom, hogy mellette állok!
- Három!
Már épp nyitottam volna a szám, maikor kivágódott az ajtó, és szembe találtam magam Draco mérges arcával. A haja kócos volt, a szeme pedig csillogott a haragtól.
- Normális vagy? – kérdezte fojtott hangom, miközben körbe nézett a folyosón.
- Nyugi, anyáink elmentek vásárolni. – mondtam, majd minden tiltakozás ellenére befurakodtam a szobájába. – Tudnád, ha nem zárkóztál volna be!
Olyan szemre hányó és sértődött volt a hangom, hogy még én is meglepődtem magamon. Mióta vagyok én ilyen? Ja, amióta szerelmes vagyok.
- Nem zárkóztam be. – tiltakozott.
Becsukta az ajtót, és leült az egyik szürke fotelbe, ami a szoba közepén volt elhelyezve. Mikor jobban körülnéztem, észrevettem, hogy itt szinte minden szürke volt. A tapéta, a szőnyeg, a bútorok, és az ágytakaró is. Ebben a környezetben Draco sokkal sápadtabbnak tűnt, mint máskor.
- Bent voltál a szobádban, majdnem egy hónapig, és nem tetted ki onnan a lábad. Bezártad az ajtót, és nem válaszoltál senki hívására. Mi ez, ha nem bezárkózás? – vártam a magyarázatot, de nem jött. – Pontosan! Bezárkózás.
Egy kis pillanatig csak néztem a sápadt arcát, és a szemét, amiben több volt a fájdalom, mint egy ilyen korú emberében kéne, hogy legyen, és majdnem elsírtam magam.
- Miért te kaptad ez a feladatot? – kérdeztem, mert ez volt az egyetlen kérdés, amire nem kaptam választ.
- Apám miatt. – válaszolt halkan. – Anya azt mondata, hogy ezzel bünteti apámat, mert kudarcot vallott a minisztériumban.
- De te arról nem tehetsz! – csattantam fel mérgemben és tehetetlenségemben. – Kérjünk segítséget!
- Kitől? Nem hallottad mit mondott? Aki mer nekem segíteni, azt megöli.
- Attól kérjünk segítséget, akitől a legjobban fél. Dumbledoretól. – mondtam, és elmosolyodtam arra, hogy mit szólna hozzá a Nagyúr, hogyha tudná, hogy én ezt kimondtam.
- Nem. – mondta határozottan Draco. – Nem kérünk senkitől segítséget, főleg nem attól, akit meg kell, hogy öljek. – megbicsaklott a hangja ennél a pontnál, és csak kevés kellett ahhoz, hogy a nyakába vessem magam.
Mivel úgy láttam ez a téma felbolygatja a lelki világát, ezért megpróbáltam keresni semleges témát.
- Milyen nap van ma? – kérdeztem boldogan, pedig tudtam, hogy valószínűleg úgy se fogja tudni a választ, azonban meg lepett.
- Augusztus harmincegyedike, és ma van a tizenhatodik szülinapod. – mosolygott halványan.
- Hogy-hogy tudod? – kérdeztem értetlenül.
- Nem egy burokban voltam, hanem egy szobában. Számoltam a napokat, így mindig tudtam, hogy mi-mikor van. Viszont ajándékot nem tudok adni. Sajnálom.
- Most viccelsz? Örülök, hogy emlékszel a szülinapomra. Anya és Narcissa néni úgy elfelejtettek, mint a huzat. – egy kis szomorúság keveredett a hangomba, de nem törődtem vele.

Dracoval még egy ideig beszélgettünk sulis dolgokról, és minden másról, de a közelgő feladatára nem tértünk vissza. Mint kiderült, anya és a nagynéném nem felejtették el a szülinapomat, és bevásárolni is csak azért mentek, hogy megvegyék az ajándékomat. Kaptam egy baglyot! Egy gyönyörű szép üregi baglyot. Amint megkaptam, felrohantam a szobámba és elküldtem vele egy üzenetet Rorinak, hogy megköszönjem a reggel küldött ajándékát (édesség csomag és egy fehér mágiás könyv, amihez csak ennyit írt: „Nehogy eltévelyedj!”), valamint elbüszkélkedtem az új baglyommal. Egy kicsit féltem attól, hogy nem fogja megtalálni Rorit, vagy, hogy nem talál vissza hozzám, de Narcissa néni megnyugtatott, hogy a bagoly rendesen be lett idomítva. Láttam anyám arcán a csalódottságot, nyílván azért, mert nem tőle kérdeztem meg, de hát ez van. Narcissa nénit sokkal jobban szeretem.

A Roxforti utunk eseménytelenül zajlott. Rori elmesélte, hogy az apja szinte sose volt otthon ezért nem találkozott vele, aminek kimondottan örült. Mint kiderült a nyár folyamán sok dolgot eltitkol előlem. Arra hivatkozott, hogy személyesen akarta elmesélni. Vegyük például azt a dolgot, amin a legjobban kiakadtam. Összejött Zambini-vel! Ha az ember összejön valakivel, akkor nem az az első dolga, hogy eldicsekedjen a barátnőjének róla? Vagy én tudom rosszul? Oké, én se mondtam el neki, hogy szerelmes vagyok Dracoba, de az más dolog. Neki Zambini nem a „rokona”. Nekem se a rokonom Draco, de ezt mások nem tudják. Mikor még kicsi voltam, megkérdeztem Narcissa nénit, hogy miért nem tudhatja senki. Akkor azt mondta, hogy azért, hogy meg tudjanak védeni, mert ha az emberek azt hiszik, hogy a családhoz tartozok, akkor nem mernek kikezdeni. Elhittem, de most már tudom, hogy ez nem igaz, mert az emberek most is kikezdenek. Nem számít, hogy mit csinálok, még akkor is, ha nem csinálok semmit, akad pár olyan személy, akik kihasználják az alkalmat, hogy magasabbra jussanak. Most már tudom, hogy csupán azért kellett azt mondani, hogy Bellatrix Lestrange az anyám, mert így kényelmesebb. Nem kérdezősködik senki, hogy vajon ki vagyok és honnan jöttem.
A második dolog, ami letitkolt előlem, az, hogy születni fog egy kistestvére, pontosabban unokahúga. Ezt jó hírnek vettem, viszont nem értettem, hogy miért nem tudta ezt elmondani levélben.

- Frics úr, iskolánk gondnoka megkért, hogy közöljem veletek: tiltott tárgynak minősül a Weasley Varázsvicc Vállalat boltjában vásárolt mindennemű tréfaeszköz. – mondta Dumbledore, amikor mindenki befejezte az evést.
Én még szívesen ettem volna, de tiszteletből vissza fogtam magam. Mikor az igazgató felállt, és intett a kezével megláttuk a jobb kezét, ami fekete és aszott volt. Senki nem értette, hogy mi történt vele, de ő csak letudta egy egyszerű „semmiség”-gel. Nekem viszont az volt az érzésem, hogy ez nem csak egy semmiség.
- Akik jelentkezni kívánnak házuk kviddicscsapatába, adják le nevüket a házvezető tanáruknál. Ne habozzanak így tenni azok sem, akik kedvet éreznek a kviddicsmérkőzések kommentálásához. Szeretettel köszöntöm a tanári karban régi kollégámat, Lumpsluck professzor urat, aki meghívásunknak eleget téve ismét bájitaltant fog tanítani nálunk. Piton professzor úr ezzel egyidejűleg átveszi a sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatását.
A Mardekárosok asztalánál erre a hírre kitört a tapsvihar és az ujjongás. Csak én, Rori és Draco nem követtük a többieket. Amikor leültünk az asztalokhoz, megpróbáltam közel ülni hozzá, de Parkinson közénk ült.
- Mint mindannyian tudjátok – folytatta Dumbledore –, Voldemort nagyúr és csatlósai újfent szabadon garázdálkodnak, s erejük egyre nő. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, milyen veszélyes időket élünk, s mekkora gondot kell fordítania a Roxfort minden lakójának közös biztonságunk megőrzésére. A nyár folyamán megerősítettük a kastély mágikus védelmét, új, még hatékonyabb óvintézkedéseket vezettünk be, de ezzel együtt is szükséges, hogy észrevegyünk és kiküszöböljünk mindenfajta gondatlanságot, a diákok és a tanárok részéről egyaránt. Ezért nyomatékosan megkérlek benneteket, hogy tartsátok tiszteletben a biztonsági előírásokat, bármilyen bosszantónak is találjátok őket – különös tekintettel arra a szabályra, hogy takarodó után nem hagyhatjátok el a hálókörletet. Ha bármi gyanúsat, szokatlant észleltek a kastélyban vagy másutt, kérem, haladéktalanul jelentsétek tanáraitoknak! Elvárom, hogy cselekedeteitekben mindig a legmesszebbmenőkig tartsátok szem előtt saját magatok és társaitok biztonságát. Most azonban vár rátok minden ágyak legpuhábbika, s tudom, más vágyatok sincs, mint alaposan kipihenni magatokat a holnapi órák előtt. Kívánjunk hát jó éjszakát! Sipirc!
A végszóra mindenki felállt, és ki-ki felment a saját klubhelyiségbe.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sziasztok! ☻

Bocsi a késésért! :(

De Ő a hibás! ↓↓↓↓↓↓

Tudom, hogy nem szép dolog mindent ráfogni egy kutyára, de tegnap kaptuk és nem volt időm írni.. :( előtte meg lusta voltam. :D

Köszi, hogy elolvastad! :)

Puszi, Karool. ♥