2015. január 9., péntek

Harmincegyedik fejezet

Pansy meglepetten nézett rám. Bizonyára sose gondolta, hogy egyszer meg fogom ütni, pedig már jócskán itt volt az ideje.
- Te áruló! - sziszegte.
Egy pillanatra mindenki megállt, és csak nézett minket.
- Üdv a való világban, drágám! - tártam szét a karom, mint ha csak azt a bizonyos való világot mutatnám. - Ha azt hiszed, hogy apám oldalára állok, akkor nagyon tévedsz! - a többi mardekároshoz fordultam. - Ti pedig jó lenne, ha végre eldöntenétek, hogy ki mellett álltok. Választhatok engem és Harry-t, vagy futhattok a szüleitekhez és Voldemorthoz, és retteghettek tovább azért, hogy mikor veszíti el érdeklődését irántatok, mert akkor haszontalanok lesztek neki. Elmondjam mit csinál a haszontalan emberekkel? Megöli őket.
Voldemort nevének említésére többen felsikkantottak, de a többség, csak meglepetten nézett. Megkerestem a szemmel Draco-t, és kérdőn néztem rá. Itt az ideje, hogy eldöntse, hogy ki mellett áll. A fiú egy pillanatig habozott, majd átverekedte magát a döbbent mardekárosokon, és oda jött mellém. Megfogta a kezem, mire én bátorítólag megszorítottam. Úgy látszik Draco nyilvános átállása meggyőzte őket arról, hogy mellettünk jobb harcolni, mint Voldemort oldalán, ezért még egy tucat ember csatlakozott hozzánk. A többiek ellenségesen méregettek.
– Köszönjük, Miss Parkinson – mondta McGalagony, mikor úgy látja, hogy alkalma nyílt szóhoz jutni. – Maga hagyhatja el elsőként a termet, Frics úr oldalán. Mutassa az utat a háza többi tagjának.
Pansy azonnal elindult a botladozó gondok után, mire a többiek is követték. McGalagony kiadta az utasítást, hogy minden kiskorúnak kötelező elhagyni a kastélyba. Ez kisebb nyugtalankodásba fordult, de McGalagony elordította magát, mire mindenki jobbnak látta, ha engedelmeskedik neki. Harry időközben oda ment Weasley-ékhez, hogy kérdezzen tőlük valamit, így kettesben maradtunk Draco-val.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Remekül. - mosolyogtam, és valóban így is éreztem magam. - Már három éve erre várok!
Nem volt bennem félelem, csak várakozás, és küzdési vágy. Úgy éreztem, hogy semmi nem állhat az utamba.
- És te? - kérdeztem vissza.
- Hát, egy kicsit félek, hogy mi lesz a szüleimmel. - ismerte be.
Ez már nekem is megfordult a fejemben. Mi lesz akkor, ha Voldemort megtudja, hogy átálltunk Harry oldalára? Van egy olyan érzésem, hogy nem akarom tudni, így hát reménykedtem abban, hogy egyhamar nem tudja meg. Elvégre ki mondaná el neki? Pitont nem láttam sehol, és mintha McGalagony valami olyasmit mondott volna, hogy elmenekült, még azelőtt, hogy a Nagyterembe jöttünk volna, tehát ő nem tudhatja, hogy átálltunk. Parkinson-nak, meg annyi esze azért van, hogy nehogy kiejtse a nevemet apám közelében, meg nem igazán hiszem, hogy a nagy Voldemort Nagyúr foglalkozni fog egy tizenhét éves gyerekkel, amikor arra készül, hogy leigázza a Roxfortot. A valóságba az rántott vissza, hogy egy fekete bőrű varázsló, aki ha jól tudom, Kingsley-nek hívnak, felállt a tanári pódiumra.
– Éjfélig csak félóránk van, gyorsan kell hát cselekednünk. A Roxfort tanárai és a Főnix Rendje közösen kidolgozták a védelmi tervet, Flitwick, Bimba és McGalagony professzorok felvisznek egy-egy csapatot a három legmagasabb toronyba: a Hollóhátéba, a Griffendélébe és a csillagvizsgálóba. Ezekről a helyekről jól áttekinthető a terep, és kiválóan alkalmasak nagyobb szabású bűbájok kiszórására. Egyidejűleg Remus, Arthur meg én további csapatokkal pozícióba állunk kint a birtokon. Szükség lesz valakire, aki megszervezi az iskolába vezető titkos alagutak védelmét…
A Weasley ikrek azonnal jelentkeztek a feladatra.
– Jól van. Az osztagparancsnokok jöjjenek fel ide, beosztjuk az embereket! - Mondta Kingsely, mire mindenki oda tolongott köré.
Én a karánál fogva húztam magammal Dracot, azzal a szándékkal, hogy a birtok egyéb pontjaira szeretnék kerülni. Mikor mi kerültünk sorra Kingsley végig nézett rajtunk, majd a szeme megállapodott összekulcsolt kezünkön. Mikor vissza kapta a fejét az arcomra, kérdő tekintettel néztem rá. Láttam az arcán a rágódást.
- Nézze, ha most az jár a fejében, hogy minket is ki akar küldeni a kastélyból, azt lesheti, hogy engedelmeskedni fogunk! - mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél. Felidegesített, hogy még mindig úgy gondolják, hogy Voldemort oldalán állok.
Kingsley egy darabig gyötrődő arcot vágott, majd kinyögte, hogy hova oszt minket.
- Jól van, de velem lesztek! - mondta parancsoló hangon, mire nekem vissza kellett fognom magam, nehogy szalutáljak.
- Nem fogja megbánni, uram. - mondtam vigyorogva, mire neki is megrándult a szája, de gyorsan elfordult.
Draco-val beálltunk Kingsley csoportjába, ahol nem sok ismerőssel találkoztam. Rori-t, és Zambini-t a Lupin-hoz osztották be. Hirtelen egy kar megragadott és maga elé fordított. Legnagyobb meglepetésemre Mrs Weasley volt az. Azt hittem, hogy ő a férjével lesz, de ezek szerint nem. Nem tudtam, hogy mit akar Mrs Weasley, és ettől egy kicsit kellemetlenül éreztem magam.
- Tudod, sose gondoltam rólad, hogy rossz vagy, de mivel az alma nem esik messze a fájától, tartottam tőled. - mondja, majd egy kis várakozás után újra megszólal. - Rájöttem, hogy igazam volt. Te is olyan vagy, mint ő, csak te máshogy vagy olyan. Amíg benne gonoszság van, addig benned jóság.
Nem tudtam, hogy mit mondjak. Jól esett amit mondott, mert eddig ezt senki se mondta. Könny öntötte el a szemem, de megpróbáltam visszatartani, kevés sikerrel, ugyanis egy könnycsepp elszabadult. Gyorsan letöröltem, de közben mosolyogtam.
- Köszönöm, Mrs Weasley.
Ekkor az asszony Draco felé fordult, aki meglepett, és kissé félénk tekintettel nézett rá. Eszembe jutottak, azok a pillanatok, amikor Ron-t, vagy bármelyik Weasley-t szidta, mindig előkerült az anyjuk. Reménykedtem benne, hogy ezekről Mrs. Weasley nem tud. Azt azonban biztos tudja, hogy a gyerekei nem szeretik Draco-t.
- Te pedig vigyázz rá! - mosolygott rá barátságosan, de szigorúan miközben felém bökött.
Draco arcán látszott, hogy megkönnyebbült. Átölelte a vállamat, és állta az asszony tekintetét, ami nagy szónak számít. Elég sokszor voltam szellemként az Odúban ahhoz, hogy tudja, hogy ez sok embernek nem sikerült.
- Vigyázok rá! - mondta.
Ezt a pillanatot választotta Kingsley, hogy oda lépjen hozzánk. Kíváncsi tekintettel méregetett minket, de mikor senki nem akarta neki elmondani, hogy mi történt, inkább belekezdett a mondandójába.
- Mi a kastély előtti területre megyünk, hogy megpróbáljuk megakadályozni, hogy bejussanak a kapun, már ha sikerül áttörniük a pajzsot, és azt a rengeteg bűbájt, amit a tanárok húztak a Roxfort köré.
Hirtelen megszállt az elszántság érzése. Úgy éreztem, hogy egy hegyet is el tudnák mozdítani, annyira le akartam győzni az apámat. Ez az elszántság fűtött belül.
- Indulás! - adta ki a parancsot Kingsley.
Én voltam az első, aki elindult a bejárati ajtó felé.

Még tíz perc volt éjfélig, amikor kiértünk a vaskapuhoz.
- És most várunk! - mondta Kingsley, kezében a pálcájával.
Draco leült egy fa tövébe, mire odamentem hozzá. Le akartam ülni mellé, de az ölébe húzott. Belefúrtam az arcomat a mellkasába.
- Van pálcád egyáltalán? - kérdezte riadtan, mikor eszembe jutott, hogy Harry elvette tőle még a kúriában.
Előhúzott a zsebéből egy pálcát, ami ismerősnek tűnt, de elsőre nem tudtam volna megmondani, hogy kié.
- Anya adta, hogy meg tudjam védeni magam. - mondta, majd szomorúság ült ki az arcára, amikor eszébe jutottak a szülei.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz semmi bajuk. - próbáltam megnyugtatni. - Ha valaki nem mondja el Voldemort-nak, hogy átálltunk, akkor nem tudja meg, csak akkor, amikor már késő lesz, és már nem tudja kihasználni.
- Olyan pozitív vagy ma. - mondta, majd magához szorított.
- Ki kell használni ezt a napot, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó. - mondtam mosolyogva, de mosolyomban nem volt semmi boldogság. - Lehet, hogy ma este meghalunk, de nem fogom ilyen könnyen feladni. Harcolni fogok, amíg dobod a szívem, tüdőm utolsó lélegzetével is küzdeni fogok ellene. Olyan mérhetetlen harag van bennem iránta, hogy ha akarnám se tudnám vissza tartani.
Elgondolkozva nézett rám, majd megkérdezte azt, amin már én is gondolkoztam.
- Ha találkozol anyáddal, mit fogsz csinálni?
- Ő nem az anyám. - a válaszom azonnal jött, várakozás nélkül. - Megölni biztos nem ölném meg, arra nem lennék képes, de arra, hogy bántsam igen. Nem fogom visszafogni magam csak azért, mert ő azt mondja magáról, hogy ő az anyám. Az igazi anyám meghalt, miután megszülettem. Miatta.
Ezt eddig senkinek se mondtam el. Draco együttérzésen nézett rám, és mivel én ezt nem tudtam elviselni, megcsókoltam. Azonnal vissza csókolt. Lehet, hogy ez lesz az utolsó csókunk, de mindent megteszek érte, hogy ne így legyen. Egy pillanatig újra boldog voltam. Csak egy lány, aki szerelmes egy fiúba, és a fiú is viszont szereti. Nem én voltam Voldemort lánya. Ebből az idilli pillanatból egy tompa puffanás szakított ki. Az első után jött még egy.
Éjfél van.
A csata elkezdődött.

 •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Nos halika! :)
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, de ihlet zavarban szenvedtem. Aki szokott írni, megérti. :)
Milyen volt? ☺

Puszi, Karool.

8 megjegyzés:

  1. 100%-ban értem ezt az ihlet zavar dolgot. Bár én az utóbbi időben inkább internet és idő hiányban szenvedek, de ilyen is elő szokott fordulni... :D Nagyon jó lett, várom a kövit <3 ;)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon-nagyon tetszik a történeted!! *-* Egyszerűen szuperül írsz!!! ^-^ Remélem minél előbb folytatni fogod!! :) ;)
    Puszi:~Kriszti~

    VálaszTörlés
  3. Nézz be hozzám, van ott valami neked. :)
    http://aszerelemmindentvisz.blogspot.co.uk/2015/01/1-dij.html

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó :) Mikor jön a következő? :)

    VálaszTörlés
  5. Jaj... A csata elkezdődött XD ez nagyon jó, és én kíváncsi lennék a folytatásra, sokszor fogok bendézni, htha van új.

    Swaag Tücske

    VálaszTörlés
  6. Sziaa. En most akadtam ra a blogodra. Nagyon jol kitalaltad a tortenetet, es szuperul irsz. Nekem nagyon tetszik. Remelem lesz meg resz. Puszii 😚

    VálaszTörlés
  7. Nekem is nagyon tetszik, de már elég régen írtal. Remélem folytatod😭

    VálaszTörlés