2014. június 24., kedd

Második fejezet

Amint leszálltunk a vonatról, felkapaszkodtunk az egyik kocsira, és szótlanul robogtunk a kastély felé.
A Roxfort most is lélegzet elállítóan festett.  Az ablakokon kiszűrődőt a fény és a félhomályban olyan volt, mint egy mesebeli kastély. Mikor először láttam, megértettem, hogy miért beszél mindenki akkora áhítattal erről a helyről. Egészen addig úgy gondoltam, hogy ez csak egy iskola, ahol fegyelem van, megmondják, hogy mit kell csinálnod, szóval egy olyan szabadlelkű embernek, mint én maga lenne a pokol. Azonban amikor megláttam a kastélyt, teljesen elfelejtettem az aggályaimat.
Mikor a kocsi magállt, leszálltunk és bementünk a nagyterembe, ahol még nem voltak olyan sokan. A tanári karból is hiányzott még néhány ember. Leültünk a Mardekár asztalához, és türelmesen várakozni kezdtünk.
Fél óra elteltével a terem megtelt zsibongó diákokkal, és a tanárok is megérkeztek. Legnagyobb meglepetésemre Draco mellém ült, így el kellett viselnem a nyafogó és nyalizó „barátait”.
- Jaj, hogy te milyen okos vagy. – dicsérte meg éppen Parkinson Draco-t, pedig a fiú egy szót se szólt.
Csak azért csinálta, hogy rá figyeljen, azonban még akkor se figyelt rá, ezért elkezdte magasztalni. Egy kis idő után elegem lett belőle.
- Parkinson fogd már be! Tudjuk, hogy szerelmes vagy Draco-ba, de azért nem kell az ennyire dicsérni. Csak az egója nő tőle. – csattantam fel.
A szólított megsértődve és kissé elvörösödve felhúzta az órát, és elfordul. Hála Merlinnek!
- Szerinted nagy az egóm? – kérdezte pár perc múlva Draco.
Először nem tudtam, hogy hozzám szól, mert annyira hozzá voltam szokva a csendhez, ami köztünk szokott lenni. Ránéztem, és láttam, hogy felhúzott szemöldökkel néz rám. A szemében a kíváncsiság csillogott.
- Csak annyira, mint apádnak. – mondtam.
A sértődöttség vonult át az arcán, és ettől egy kicsit rosszul éreztem magam.
- Na, jó, nem. – próbáltam elmulasztani a rossz érzést a mellkasomban. – Maximum egy ici-picit. – mutattam a kezemmel, mekkorára gondoltam.
Legnagyobb meglepetésemre elmosolyodott. Még sose láttam mosolyogni. Kárörvendően nevetni azt már igen, de mosolyogni még soha. A bűntudatott felváltotta az elégedettség.
- Többet kéne mosolyognod. – mondtam neki. – Jól áll!
Magam is meglepődtem azon, amit mondtam. Most komolyan átvettem Parkinson szerepét? Mivel nem mertem ránézni az asztalt kezdtem vizsgálni, és pont akkor szólalt meg Dumbledore.
Elmondta a szokásos beszédét, majd a Teszlek Süveg elénekelt egy igen hosszú dalt. Beosztották a gólyákat, ami nem különösebben érdekelt. Tapsoltam, amikor a Mardekár nevét kiabálta a Süveg, de az egész beosztási ceremónia alatt az asztalon feküdtem.
Mikor végre vége lett, Dumbledore felállt, jó étvágyat kívánt, mire az asztalon megjelentek a finomabbnál-finomabb ételek. Szinte mindenből vettem magamhoz, és habzsolni kezdtem. Nem tehetek róla! Mindig is nagyétkű voltam.
Otthon a kúriában nem ehettem annyit, amennyit akartam, mert rám szóltak, hogy elhízók, meg hogy egy előkelő származású hölgynek meg kell őriznie az alakját. Mikor már kopogott a szemem az éhségtől, megkerestem a konyhát, és megkértem az egyik házi manót, hogy hozzon nekem valamit enni. Az nap laktam életemben először jól. Ezek után ez szokássá vált. Harmadszorra a manó, akit egyébként Anki-nak hívtak, már a szobámba hozta az ételt.
- Fúj! – nézett rám Parkinson undorral az arcán. – Hogy bírsz annyi mindent megenni?
Miután lenyeltem egy jókora adag húst, válaszoltam.
- Ha nem tetszik a kényes ízlésednek, legközelebb nem kell a közelemben ülni. – válaszoltam flegmán.
- Nem miattad ültem ide! – válaszolt szintén flegmán.
- Tudom. – nyeltem le egy falatot. – Soha nem állítottam, hogy miattam ültél ide.
Parkinson már épp nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon, de Draco ránézett, mire inkább befogta és hisztis arcot vágva oda fordult a mellette ülő lányhoz, és elkezdte osztani neki az észt. Habár… nincs is neki mit osztania.
- Nem kell megvédeni! – szóltam rá Draco-ra.
- Nem téged védtelek, csak nyugodtan akarok enni. – nem nézett rám, miközben beszélt, és ez egy kicsit bántott. Hogy miért, azt ne kérdezzétek.
Hát eddig tartott a nagy barátságunk? – gondoltam, majd én is visszafordultam a tányéromhoz.

Miután mindenki befejezte az evést, és a termet megtöltötte az álmos diákok moraja, Dumbledore újra felállt. Bejelentette az új tanárváltást, vagyis, hogy mostantól a Sötét Varázslatok Kivédését Dolores Umbridge fogja tartani. A nő - aki egyébként úgy nézett ki, mint egy csúnya, rózsaszín béka -, vagy húsz percen keresztül szónokolt valamit, ám ez senkit nem érdekelt. Mindenkit csábított a puha, meleg ágy gondolata, azonban ez őt kevésbé érdekelte, csak mondta a szövegét, amiből nem értettem semmit. Összevissza hadovált a Minisztériumról, meg a miniszterről. Mikor végre befejezte, páran megtapsolták. Dumbledore eleresztett minket, én meg boldogan siettem a Mardekár klubhelyiségébe.
Rori-val felsiettünk a szobánkba, amit sajnos meg kellett osztanunk Parkinson-nal.
- Ti értettétek, hogy mit hadovált össze az a minisztériumi banya? – kérdezte tőlünk, teljesen elfeledkezve a nagyteremben történ kis afférunkról.
- Nem. – mondtam, miközben nekiálltam átöltözni.
- Összefoglalva annyit, - mondta Rori. - hogy mostantól a minisztérium bele fog szólni az iskola életébe.
- Már épp ideje volt! – csattant fel hitelen Parkinson. – Dumbledore nem tudja normálisan vezetni ezt az iskolát.
- Miért szerinted hogyan kéne vezetni az iskolát? – kérdeztem flegmán, mert már kezdett elegem lenni az okoskodásából.
- Hát nem tudom, de biztos nem úgy, ahogy ő csinálja. – vonta meg a vállát.
- Ez az! Nem tudod! Van tanári végzetséged? Felnőtt vagy? Nem! Akkor jó lenne, ha végre befognád a szád, és a felnőttekre hagynád, hogy elintézzék azt, amit kell!
Mérgesen lefeküdni nem épp a legjobb jelenhelyzetben, mert valószínűleg addig fogok forgolódni, amíg le nem csillapodok, de nem érdekelt. Elegem van már azokból, akik azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, mint mások.
- Mi van Lestrange? Hirtelen Dumbledore párti lettél? – kérdezte gúnyos kacajjal.
Ezzel megvádolni akkor még nem volt akkora szó, mint később, ezért nem foglalkoztam vele. Befeküdtem az ágyamba és próbálkoztam az elalvással. Nem ment! Köszönöm szépen Pansy Parkinson!
Órákig forgolódtam, mire végre elnyomott az álom.
Az utolsó gondolatom az volt, hogy nem kellene folyton kiabálnom és bunkóznom Pansy-val, mert még a végén visszafele sül el a dolog, de ez a gondolat, még sokáig nem fogalmazódott meg újra a fejemben.

Umbridge pocsék tanárnak bizonyult. Az óráin szinte semmi mást nem csináltunk, csak írtunk, és magoltunk. Kijelentette, hogy nem fogunk pálcát használni, mert ahhoz, hogy rendesen tudjunk varázsolni elég, ha az elméletet tudjuk.
Szinte megszokottá vált, hogy minden nap újabb és újabb rendeleteket hozott. Leellenőrizte a tanárok munkáját, ami rendkívül idegesítő volt. Beleszólt az órákba, és mikor kikérdezte az összes tanárt, a diákokhoz fordult a kérdéseivel.
Épp bájitalon dolgoztam a főzetemen, amikor oda jött hozzám.
- Elmondanád mi a véleményed Piton professzor úr óráiról? – kérdezte mézes-mázos hangon.
- Nem. – feleltem, miközben arra koncentráltam, hogy merre és hányszor keverjem meg a főzetet.
- Parancsolsz? – kérdezte élesen.
- Azt mondtam, hogy nem! – néztem végre a szemébe. – Tudja tanárnő, ez egy nagyon kényes bájital! Ha rosszul keverem meg tönkre megy, én meg egyest kapok. Annak bizony nagyon nem örülnék.
- Mi a neved? – szívta be élesen a levegőt, miközben mérges szemével méregetett.
- Elisabeth Lestrange. – válaszoltam.
Már az egész osztály minket nézett, de nem törődtem vele. Piton is minket méregetett, kíváncsi arckifejezéssel. Visszafordultam az üsthöz, amiben az eddig narancssárga főzet, méregzöldé vált, és megkeményedett.
- Látja? – mutattam az üstre mérgesen. – Milyen iskola az, ahol nem hagyják a diákokat tanulni, és a tanárok tehetnek róla, hogy elrontják a feladatot? Azt hiszem erről hallani fognak a nevelő szüleim.
- Igazán? – húzta fel az orrát, miközben kislányosan kacagni kezdett. – És kik a nevelő szüleid?
- Lucius és Narcissa Malfoy. Vagyis a nagybátyám és a nagynéném.
Nem szerettem fenyegetőzni, főleg nem a rokonaimmal, de néha jól jönnek. A banya arca egy kicsit megenyhült, de még mindig szigorú képet vágott.
- Nézze asszonyom! Én csak rendesen szeretnék tanulni, hogy rendes, normális boszorkány váljék belőlem. Elárulok magának egy titkot! Úgy, hogy csak a könyvet bámulom, és nem csinálunk semmi gyakorlatot, nem lesz belőlem igazi boszorkány.
Miközben beszéltem, Umbridge arca folyamatosan felvette a piros minden árnyalatát.
- Büntető munka! – kiabálta. – Ma este gyere fel hozzám, az irodámba!
Azzal kirobogott az ajtón, amit becsapott maga után.
- Nos, ez igen érdekes volt! – mondta Piton. – Mivel úgy látom az órának mindjárt vége, és senkinek sincs használható bájitala, elmehettek!
Mindenki boldogan sietett ki a teremből. Valószínűleg, ha ezt egy Griffendéles csinálta volna, beírta volna neki az egyest, de ez most egy cseppet sem érdekelt senkit.
Én leghátul kullogtam ki Rori-val.  Ez a legnagyobb hibám. Nem tudom befogni a szám. A legfurább az egészben, hogy a családom és a rokonaim előtt olyan vagyok, mint egy kis nyuszi. Behúzott farokkal figyelek mindent körülöttem. De mikor nincs jelen a családom, kibontakoztathatom magam, és ez most kimondottan jól esett. Végre kibontakoztathattam magam! Az sem érdekel, ha egy heti büntetőmunkát ad, vagy rám száll.
- Szép volt Elisa! – ütögette meg a vállam Draco, miközben elment mellettem és rám mosolygott.
- Köszi.
A Roxfortba érkezésünk első napja óta, többet mosolyog, mint valaha. Az óta a nap óta megint visszaváltott a régi, tartózkodó Draco-vá, de gyakran, mikor találkozott a pillantásunk, rám mosolygott és felhúzta a szemöldökét, mintha azt mondaná, hogy „még mindig jól áll”! Ezzel sajnos egyet kellett értenem.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sziasztok! :)
Ebben a részben nem voltam biztos, hogy így rakjam-e fel, de úgy döntöttem, hogy megkérdezlek titeket, hogy nem baj-e, hogy nem haladok olyan gyorsan a cselekménnyel? (El akarok jutni a háborúig.)
Előre is köszi a választ és hogy elolvastad! ☺
Puszi: Karool

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    A kérdésedre válaszolva szerintem még jobb is így, hogy nem haladsz olyan gyorsan, mert így jobban megismerhetjük a szereplőket és egymáshoz való viszonyukat, illetve jobban ki tudod fejteni a cselekményt is.
    Persze ez csak egyéni vélemény... :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Szerintem is jobb igy hogy nem haladsz olyan gyorsan. Nekem nagyon tetszik, izgatottan varom a folytatast! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszi a választ! :)
      Pénteken hozom a folytatást! :)
      Üdv: Karool

      Törlés
  3. Szia!
    Igen,szerintem is jobb így. Nagyon tetszik és már alig várom a folytatást! ☻
    Jahm,és szimpibb ez a Draco,Pansy meg "érdekes".
    Puszi,
    Nashua

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszi a választ! ☻
      Hát igen, nekem is így szimpibb, bár én úgy is bírom, úgyhogy mindegy! :) Pansy meg tényleg egy "érdekes" személyiség lett. ;)
      Puszi, Karool

      Törlés
  4. Hali! Nagyon jó lett ez a fejezet is, és tényleg jobb, hogy ilyen tempóba haladsz, megismerhetjük magát a főszereplőt is, és a Dracoval való kapcsolatukat. Úgyhogy tökéletes ez így. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      oki. :) most már tényleg meggyőztetek! :D
      Üdv, Karool

      Törlés