Tizennyolcadik fejezet

Telt-múlt az idő, de nem történt semmi. Monotonitással teltek a napok, és én már lassan azon voltam, hogy megőrülök, ha nem történik valami, amikor történt. Két dolog is. Először is visszatért az iskolába Katie Bell. Szerencsére nem tudta megmondani, hogy kitől kapta a csomagot. Másodszor pedig Dracoval történt valami, aminek nem kellett volna. Épp a folyosón sétálgattam, amikor elhaladtam az egyik fiú vécé előtt, ahonnan fura hangokat hallottam, ezért arra felé vettem az irányt. Körülnéztem, és mikor megbizonyosodtam arról, hogy senki nincs a közelben, benyitottam.
- Ne! Ne! Hagyjátok abba! – visította Hisztis Myrtle, akinek a hangja annyira felismerhető volt, hogy még akkor is tudtam, hogy ő az, mielőtt megláttam volna. – Hagyjátok abba! Elég!
A hirtelen jött meglepetéstől nem bírtam megmozdulni. Draco és Harry álltak egymással szembe kivont pálcával. Mind a kettőjük arcán csak úgy égett a gyűlölet és a harag. A szemükben gyilkos düh parázslott.
- Cruci...
- Sectumsempra! – ordította Harry.
Draco hirtelen olyan véres lett, hogy mintha egyszerre száz kést szúrtak volna a testébe. Hangos puffanással elterült a padlón.
- Ne. – nyögte Harry és elindult a földön fekvő fiú felé.
- Jézusom! – tértem magamhoz.
Oda szaladtam Dracohoz, miközben az arcom csurom víz volt a könnyektől. Letérdeltem mellé, nem törődve a vízzel, ami elárasztotta az egész helyiséget. Úgy éreztem, mintha a szívem ezer darabra tört volna. Elkeseredetten próbáltam valamit tenni, de minden hiába való volt. Nem akart elállni a vérzés.
- Nem... ezt nem akartam... – motyogta Harry.
Nem néztem rá, de magamban megfogattam, hogy a lehető legközelebbi alkalommal kinyírom. Most sokkal fontosabb volt az, hogy Draco életben maradjon.
- Gyilkosság! Gyilkosság a vécében! Gyilkosság! – hallatszott Myrtle eszelős sikoltozása.
Piton rontott be a vécébe. Letérdel Draco mellé. Pálcáját lassan végighúzta az átok hasította mély seb fölött, s közben hosszú varázsigét mormolt dallamos, szinte éneklő hangon. A vérzés mintha csillapodott volna... Piton letörölte Draco arcát, aztán megismételte az ellenátkot, mire a seb lassan záródni kezdett. Nem bírtam megszólalni a meglepetéstől. Megragadtam a fiú arcát, és néztem, ahogy a szemem láttára tér vissza belé az élet. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy jól van, felugrottam, Harryhez fordultam és behúztam neki.
- Soha. – sziszegtem. – Soha többe ne merj a közelébe menni.
Olyan fenyegető és agresszív volt a hangom, hogy elkezdett hátrálni, miközben vérző orrát fogta, amit bizonyára betörtem. Megérdemelte!
- Megértetted? – kiabáltam, mire összerezzent.
- Igen. – mondta megszeppenve.
Visszaguggoltam Draco mellé, és megfogtam a kezét. Lassan magához tért. Pitonnal együtt segítettünk senki talpra állni.
- Elisa. – szólalt meg Piton. – Vidd fel a gyengélkedőre. Mond meg Madam Pomfreynak, hogy adjon neki boszorkányfüvet.
Mikor elindultunk az ajtó felé, még hallottam, ahogy Piton faggatja Harryt.
- Eredj innen! – szólt rá Piton Myrtle-re, mire a kísértetlány nyomban fejest ugrott a vécékagylóba.
- Nem szándékosan tettem. Nem tudtam, mit csinál a varázsige.
- Úgy látszik, alábecsültelek, Potter. Nem hittem volna, hogy efféle sötét varázslatokat ismersz. Kitől tanultad?
Mást már nem hallottunk, mert siettem, hogy még időben oda érjünk a gyengélkedőre. Szerencsére útközben nem találkoztunk senkivel, így lehet, hogy nem fogja megtudni az egész iskola. Mikor beértünk a gyengélkedőre Madam Pomfreynak nem mondtam semmit, hogy mi történt Dracoval, hiába kérdezte. Megmondtam neki, hogy Piton azt mondta, hogy adjon neki boszorkányfüvet. Nem akadékoskodott többet. Lefektette egy ágyra, engem meg addig kiküldött, hogy Draco át tudjon öltözni. Mikor végzett mindennel, kinyitotta az ajtót, és a szemembe nézett.
- Látni akar. – mondta szemrehányó hangon. – De ne legyél itt sokáig, mert pihennie kell.
Bólintottam, majd beléptem mellette a terembe. Azonnal Dracohoz siettem, aki csukott szemmel feküdt az egyik ablak alatt lévő ágyon. Madam Pomfrey időközben bement a szobájába. Megérintettem Draco arcát, amire rögtön kinyitotta a szemét.
- Hogy vagy? – kérdeztem halk, aggodalmas hangon.
Úgy éreztem magam, mintha eltaposott volna egy kentaur csorda. A szívem még mindig fájt, amikor önkéntelenül felidéztem azt, ahogy véresen feküdt a vizes padlón. Egy könnycsepp kigördült a szememből, és nem tudtam ellene mit tenni. Letöröltem, és belenéztem Draco szemébe.
- Most már jobban. – mondta halk, beteges hangon, majd megfogta a kezemet, amivel még mindig az arcát fogtam. – És te?
- Szerinted? – kérdeztem vissza. – Ne kérdezz tőlem ilyeneket, amikor ilyen felelőtlenül tudsz viselkedni. Miért kell neked párbajozni? Meg kéne húznod magad, hogy senki ne gyanakodjon rád. Szerencséd van, hogy ha nem tudja meg az egész iskola. Te lennél a fő téma. Draco Malfoy, akit megátkozott a híres Harry Potter.
Harry nevének hallatára összeszorult a szája, és gyilkos harag jelent meg a szemében.
- Emlékeztess, hogy ki kell nyírnom azt a kis patkányt. – sziszegte, de a hangja annyira gyenge volt, hogy nem lehetett rajta érezni a fenyegetést.
- Én már behúztam neki egyet, úgyhogy egyelőre az elég. – mosolyogtam rá. – Most inkább pihenj!
Eltűnt a szeméből a harag és a helyét átvette a fáradtság. Adtam egy puszit a homlokára, mire lecsukta a szemét.
- Ne hagy itt. – suttogta.
- Nem foglak. – ígértem, és mosolyogva néztem, ahogy elalszik.
Még sokáig kellett magamat nyugtatgatnom, hogy nincsen semmi baj, és már nem kell érte aggódnom. Mikor végre felfogtam, hogy biztonságban és életben van, én is elaludtam.

Mikor másnap reggel felébredtem még mindig a gyengélkedőben voltam. Egy széken ültem, és a fejemet Draco ágyára hajtottam. Lassan kiegyenesedtem, amire később rájöttem, hogy nem kellett volna. Az összes ízületem és csontom fájt az alvástól. Elnyomtam egy ásítást, és lassan kinyújtózkodtam, hogy megtornáztassam a testemet. Ránéztem az órára. Nyolc óra tizenkettő perc volt. Áldottam a szerencsémet, hogy vasárnap van, és nem ma órákra járni. Draco felé fordultam, aki még mindig aludt. Hirtelen kinyílt az ajtó és besietett rajta Madam Pomfrey.
- Egész éjjel itt voltál mi? – kérdezte szemrehányóan, de a hangjában most már több volt a kedvesség, mint tegnap.
- Igen. – mondtam és próbáltam megbánó arcot vágni, de nem jött össze. – De hagytam aludni. És különben is ő akarta, hogy maradjak. – védekeztem. – Azt hittem az a legfontosabb, hogy a beteg megkapja azt, amit akar, mert akkor hamarabb meggyógyul.
Madam Pomfrey egy ideig elgondolkozva nézett rám, majd megfordult, és a gyógyszeres szekrényhez sietett. Mikor kimérte és összekeverte a kellő gyógynövényeket és porokat Draconak, visszajött az ágyhoz és a kezembe nyomta a poharat.
- Ezt itasd majd meg vele, ha felébred. Még ma itt kell maradnia, de holnap visszatérhet az életbe. – láthatólag megsértődött azon, hogy kioktattam, mert amint befejezte, elindult a szobája felé, de mielőtt bement volna, még visszafordult. – A gyógyszernek borzalmas íze van, de meg kell innia az összeset.
Becsapta az ajtót, mire Draco felébredt. Először nem tudta, hogy hol van, de mikor rájött azonnal rám nézett.
- Itt maradtál. – mosolygott.
A hangja már sokkal erősebb volt, mint tegnap, amit jó jelnek tekintettem.
- Igen, de ha lehet, ne várd el ezt tőle még egyszer, ha megkérhetnélek rá. – mondtam nevetve. – Rettenetesen kényelmetlen így aludni.
Ő is felnevetett.
- Ezt idd meg. – felé nyújtottam a poharat, mire gyanakvóan nézett rám. – Nyugi, csak gyógyszer. Madam Pomfrey csinálta.
Elvette, és megszagolta a tartalmát, majd olyan gyorsan adta vissza, amilyen gyorsan csak lehet.
- Muszáj meginnod! – toltam felé újra a gyógyszert.
Fintorogva nézte a poharat, és szorosan összezárt szájjal megrázta a fejét.
- Ha nem iszod meg, akkor itt hagylak. – tűnt el az önbizalmam.
Mikor nem csinált semmit, csak boci szemekkel nézett rám – jaj, istenem majdnem bedőltem - , leraktam a poharat és elindultam. Elkapta a kezem és visszahúzott. A nagy lendülettől egyenesen rá estem. Meg akart csókolni, de én elhúztam a fejemet. Megpróbálta megfogni az arcomat, hogy egyhelyben tartson, de én ráraktam a kezemet a szájára.
- Ha nem iszod meg, akkor nem csókolhatsz meg. – mondtam incselkedve.
- Ez így nem. – mondta bosszúsan a kezem alatt.
Egy csókot lehet a tenyerembe, majd mikor le akartam szállni róla, nem engedte.
- Nem mehetsz messze. – mondta majd felült úgy, hogy az ölébe kerültem.
Megfogtam a poharat és az arcába toltam.
- Egyszerre idd meg. – adtam ki a parancsot, mire engedelmeskedett.
- Fúj. – mondta undorodva, amikor kiitta a pohár tartalmát. – Ez undorító volt.
Kivettem a kezéből a poharat, és visszaraktam az asztalra. Amint visszafordultam hozzá a száját a számra helyezte és megcsókolt. Igaza volt. Borzalmas íze volt annak a gyógyszernek, de nem érdekelt.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Sziaaasztok! :D

Nos, íme a tizennyolcadik fejezet! ;) Remélem tetszett. 

Megint nem tudom, hogy mikor hozom a kövi fejezetet, de igyekszem! :)

Köszi, hogy elolvastad. :)

Karool. ☻